Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

Elektromos töltőállomás a Kondorosi úton

Újbuda   |   2018, február 22 - 17:54
Nyomtatóbarát változatSend by email

Egyszerre hat autó töltésére alkalmas, az e-autósok igényeit kiszolgáló állomást – úgynevezett HUB-ot – létesített az MVM Partner Zrt. és a Reál Hungária Kft. az üzletlánc Kondorosi úti telephelyén. Az energetikai társaságnak ez a harmadik telepített villámtöltője.

Nagy teljesítményű villámtöltő létesült a Kondorosi úton, amelynek segítségével akár 20-30 perc alatt 80-90 százalékos töltési szint érhető el. Az MVM Partner Zrt. és a Reál Hungária Kft. által az üzletlánc telephelyén átadott berendezés háromféle (Type 2, CCS Combo, CHAdeMO) csatlakozó típussal rendelkezik és egyszerre két elektromos autó töltésére alkalmas: az egyiket egyenárammal (44 kW DC), a másikat váltóárammal (legfeljebb 43 kW AC) képes kiszolgálni. A HUB részét képező, további 4 autó kiszolgálására képes – két darab, egyenként két töltőponttal rendelkező – (22 kW AC) gyorstöltővel egy átlagos kapacitású akkumulátor 2-3 óra alatt tölthető fel. A kivitelezés olyan konstrukcióban valósult meg, hogy a villámtöltő mellett további két gyorstöltő is része a HUB-nak, amely lehetővé teszi, hogy egyszerre több autós számára is elérhető legyen a szolgáltatás. A kisebb teljesítményű gyorstöltők részben tehermentesítik a villámtöltőket, és átalakító nélkül biztosítanak töltési lehetőséget például a plug-in hibrid és a kis teljesítményű töltésre képes autók használóinak.

Az MVM Partner Zrt. részben saját beruházásként, részben üzleti partnereivel együttműködésben, több mint 60 töltőállomást (összesen 110 töltőpontot) telepített már az országban. Célja, hogy 2018 év végéig, a gyorstöltők mellett még legalább további 20 villámtöltőt helyezzen ki országszerte. - Az MVM Partner továbbra is előnyben részesíti a 3 töltőállomásból álló konstrukciót, amelyet azonban a helyszínen rendelkezésre álló villamosenergia-teljesítmény, illetve a partnerek üzleti igénye is befolyásolhat – mondta Szilágyi Zoltán, az MVM Partner Zrt. elektromobilitás osztályának vezetője.

A Reál Hungária Kft. a Kondorosi úti telephelyen építi fel a hálózat legmodernebb, legnagyobb szupermarketjét. - A Reál célja, hogy egy európai szintű modern szupermarketet hozzon létre a 11. kerület frekventált részén - mondta Kujbus Tibor ügyvezető igazgató. Az üzletet a legkorszerűbb technológiák felhasználásával alakítják majd ki, az alap termékeken túl friss zöldség-gyümölcs, tőkehús, hal, bio- és mentes termékek hatalmas választékát ígérik. A bolthoz saját pékség és vendéglátórész is kapcsolódik majd.

Újbuda