Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Bőséges választék a kerületben

Újbuda   |   2018, május 24 - 11:27
Nyomtatóbarát változatSend by email

A kerületi iskolák, iskolai alapítványok, szervezetek a vakáció alatt közel 130 tábort szerveznek, hogy a diákok élményekkel és új információkkal felvértezve kezdjék majd a tanévet szeptemberben. Vannak napközis táborok, amelyekben a kulturált szórakozás, a sportos kikapcsolódás a cél, és van, ahol a tehetséggondozást és a szorgalmasabbak továbbképzését helyezik előtérbe.

– Az albertfalvai Don Bosco Katolikus Általános Iskola tucatnyi különböző lehetőséggel szolgál: Verőcén és a Balatonon például a gyerekek öt-öt napot töltenek, hogy csillagtúraszerűen járják be a környéket. A művészeti tábor Pálkövén, a történelmi és hittantábor Fiumén és Verőce-Magyarkúton lesz, öt- és négynapos turnusokban – mondta el lapunknak Sédyné Esztergár Klára, az iskola igazgatója. A napközis táborok elsősorban a kisiskolásoknak jelentenek nyári időtöltést, őket általában még nem szívesen engedik el több napra a szülői háztól. Az ötnapos napközik során az iskolai gyülekező után különböző programokon, például kiránduláson, uszodában töltődhetnek fel. – A cél a közösségépítés és a hasznos időtöltés – tette hozzá az igazgató. A Don Bosco Általános Iskola által szervezett 18 táborban 20–80 gyerek vehet részt – a helyek mostanra beteltek –, az újbudaiaknak előírt arányt kell fenntartani. A táborok teljes költségvetése pár százezer forint, a történelmi és a napközis sporttáboré azonban meghaladja az egymilliót. A kért és kapott önkormányzati támogatás pár tízezer és félmillió forint között mozog, a szülőknek 10–60 ezer forint közti összeget kell fizetniük. A kevésbé tehetős családok gyermekeit az iskola alapítványa segíti hozzá az élményekkel teli nyaraláshoz.

– Hédervárra honismereti, Badacsony-Lábdihegyre német nyelvi és kézműves, Dunapatajra nyelvi, sport- és kézműves, Aggtelekre természetjáró, Velencére sporttábort szervez a Teleki Blanka Általános Iskola – mondta el Verpelétiné Tóth Erzsébet, az aggteleki tábor szervezője. Jelentkezni már ezekre sem lehet, a helyek szinte a szervezés kezdetekor, a februári első szülői értekezletek alkalmával elkeltek.
Az önkormányzati tulajdonban lévő KözPont Újbudai Kulturális, Pedagógiai és Média Kft. drámapedagógiai, képző- és iparművészeti, valamint ismeretterjesztő, kézműves tábort szervez a Kelenvölgyi Közösségi Házba és a Karinthy Szalonba. A Petőfi Musical Stúdió Egyesület diákszínpadi kilencnapos tábort tart Gárdonyban, az Őrmező SE pedig napközis focitábort hirdetett meg Budatéténybe. A táborok támogatására az önkormányzatnál lehetett pályázni, amely összesen 5,4 millió forinttal segítette azok előfinanszírozását.

Újbuda Önkormányzatának támogatásával idén ötödik alkalommal szervez intenzív tehetséggondozó tábort Soltvadkerten az Újbudai Pedagógiai Iroda és az Újbudai Tehetségsegítő Tanács. – A tábor célja, hogy a különböző tehetségterületen kiemelkedő tanulók számára lehetőséget biztosítsunk érdeklődésük elmélyítésére, ismereteik bővítésére, tehetségük kibontakoztatására – mondta Gyurcsó Gyuláné, az Újbudai Pedagógiai Iroda vezetője. A gyerekek a képzőművészet, a természet­ismeret, a matematika, a logika, a szín- és drámajáték területén fejleszthetik adottságaikat. – A tehetségtábor foglalkozásait, gazdagító programjait kiváló tehetségfejlesztő szakemberek és művésztanárok tartják – tette hozzá az irodavezető. A táborba 5–8. évfolyamos tanulók jelentkezhetnek, akik érdeklődnek valamely tehetségterület iránt. Soltvadkertre a kerületi tanulmányi versenyen eredményesen szereplő tanulókat is meghívták.

Testvérvárosi lehetőségek
Minden esztendőben népszerűek az Újbuda testvérvárosaiban tartott táborok. A Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola diákjai Adára utaznak júniusban, míg az adai gyerekek az iskola tatai táborába jönnek. Kézdiszentlélekről a Farkasréti iskola táborába, Pálkövére júliusban érkeznek majd, a benei és a marosvásárhelyi iskolások pedig a Petőfi Sándor Általános Iskola táborába, Balatonakaliba. A petőfiseket cserébe Marosvásárhelyen várják.