Idén kilencen vehettek át elismerést Újbuda vezetőitől a Semmelweis napon. Pro Medicina Újbuda kitüntetésben négyen, Polgármesteri Dicséretben öten részesültek. Az eseményen Simicskó István országgyűlési képviselő mondott köszöntőt, majd méltatta az „anyák megmentőjét”. - Büszkék lehetünk, hogy nemzetünk egyik legnagyobb alakját mindenhol elismerik, több mint tizenöt országban állítottak szobrot neki és a világ tizenkét legismertebb orvosaként tartják számon – mondta. Úgy véli, fontos, hogy néha időt szakítsunk embertársainkra és kifejezzük hálánkat. Hozzátette: a közösség szolgálatáért tett fáradozást kell pozitív példaként állítani, legyen szó szociális, oktatási, honvédelmi vagy egészségügyi területről. Erről szól a Semmelweis nap is – állítja.
Hoffmann Tamás polgármester az orvosok, ápolók és védőnők hivatástudatára hívta fel a figyelmet. - Az egészségügyben dolgozókon a legnagyobb a felelősség, hiszen születéstől halálig jelen vannak életünkben és igyekeznek életminőségünkön is javítani. Feladatunk, hogy munkakörülményeiken ott javítsunk, ahol tudunk – mondta. A politikus az egészségügyi rendszer várható fejlesztéseiről is beszélt: a Szent Kristóf Szakrendelő idén 147 millió forint támogatás kapott, ezen kívül 50 millió forintot különített el Újbuda az eszközállomány bővítésére. A Gyermekegészségügyi Központ szakrendeléseinek bővítése a végéhez közeledik, az épület belső kialakításához kapcsolódó előkészületi munkálatok jól haladnak. Változnak a védőnői körzetek is, a polgármester szerint már idén birtokba vehetik új, gazdagréti központjukat.
K.A.
![](https://www.ujbuda.hu/sites/default/files/styles/large/public/attachments/pictures/ujbudahu/2018_06/_cb18625.jpg?itok=WpDOTgnS)