Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Farkas Krisztina volt a Női sarok vendége

Újbuda   |   2019, január 25 - 12:15
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Magyar Kultúra Napján, az Albertfalvi Közösségi Házban tartott Női sarok című rendezvénysorozat vendége volt Farkas Krisztina önkormányzati képviselő, a Kulturális és Köznevelési Bizottság alelnöke. A rendezvényen a politikus a kerület és a városrész kulturális értékeinek megőrzéséről, a feladatokról, valamint a lehetőségekről beszélt a közösségi ház meghívottjaként január 22-én.

Farkas Krisztina önkormányzati képviselő albertfalvi lakosként is szívén viseli a kulturális értékek megőrzését. Az eredetileg magyar-történelem szakos tanárként végzett önkormányzati képviselő már korábban beterjesztette a településrész szellemi és környezeti értékeire vonatkozó javaslatait a Települési Értéktár Bizottsághoz, ennek köszönhetően Albertfalva több különlegességét is helyi értékké nyilvánították.

A képviselő fontosnak tartja, hogy a fiatalabb korosztály is megismerje a településrész értékeit, ezért is vesz részt idén az albertfalvi helytörténeti verseny lebonyolításában. Ezen kívül negyedik alkalommal hirdeti majd meg az Etele Helytörténeti és Helyismereti Versenyt a kerületi iskolások számára.

A Kulturális és Köznevelési Bizottság alelnöke 2012-ben és 2013-ban régi albertfalvi családokat és a városrész 20. századi mentalitástörténetét bemutató kiállítást is rendezett, néhány éve pedig a jelenleg kilencven éves Tisztviselőtelep történetét is megírta. - Albertfalva idén ünnepli kétszázadik születésnapját – emlékeztetett Farkas Krisztina. Az ehhez kapcsolódó ünnepségsorozat lebonyolítását az Albertfalvi Közösségi Ház végzi, de a konferencia- és a többi program megszervezésében az Albertfalvi Lokálpatrióta Egyesület is jelentős szerepet vállal.

T. K.