Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
március 29. vasárnap, Aguszta

Női sarok

A gondolat gyógyító ereje

A Női Sarok rendezvénysorozat vendége volt Szabó Mariann meditációs tanár április 16-án az Albertfalvi Közösségi Házban.

Farkas Krisztina volt a Női sarok vendége  
 

A Magyar Kultúra Napján, az Albertfalvi Közösségi Házban tartott Női sarok című rendezvénysorozat vendége volt Farkas Krisztina önkormányzati képviselő, a Kulturális és Köznevelési Bizottság alelnöke. A rendezvényen a politikus a kerület és a városrész kulturális értékeinek megőrzéséről, a feladatokról, valamint a lehetőségekről beszélt a közösségi ház meghívottjaként január 22-én.

Női Sarok az AKH-ban  

2018május2218:30

A bennünk élő jó albérlőink – Tényleg fejre állítottuk az orvoslást?

Főszerepben az érzelmi intelligencia  
 

Polus Enikő, az Újbudán működő Mesekő Alapítvány alapítója és ügyvezetője volt a vendége az Albertfalvi Közösségi Ház Női Sarok című előadássorozatának április 18-án. A program témája az EQ, azaz az érzelmi intelligencia volt.

A Női sarok vendége volt Balanyi Bibiána  
 

Az Albertfalvi Közösségi Házban tartott előadást a Mensa International elnöke, Balanyi Bibiána. A világ legintelligensebb emberei számára létrehozott nemzetközi szervezet vezetője a Női sarokban beszélt életéről, karrierjéről, a Mensa szervezetek céljáról és az emberi intelligenciáról.

NŐI SAROK - Harmóniában önmagunkkal és a világgal  

2017április2618:30

Témavezetőnk, Benkóczy Márta életvezetési tanácsadó, aki a dinamikus élet szószólójaként az örömteli, kiegyensúlyozott mindennapok hátterében alakítható pozitív életfelfogásról, a jó célkitűzésekről beszél.

Női Sarok az AKH-ban  

2017január2518:30

Szorongás? Betegség? Szorongásbetegség? Az egészséges és a kóros szorongásról, a szorongásos pszichiátriai betegségekről.

Női Sarok  

2016szeptember1418:30

Női szerepek, szerepmegítélések és változások a mesékben

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Hétvégén óraátállítás  

A nyári időszámítás kezdete idén március 29-ára esik, amikor hajnali 2 órakor kell a mutatókat 3 órára igazítani.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.