Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Aranylakodalmak ünneplésével indult a Kerület Hete

Újbuda   |   2019, november 7 - 10:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

Idén is megható eseménnyel kezdődött a Kerület Hete, a Danubius Hotel Flamencóban az aranylakodalmukat tartó idős párokat ünnepelték november 5-én.

Az önkormányzat 2007 óta várja a hosszú ideje házasságban élő kerületi párok jelentkezését közös ünneplésre. Az első megható eseményből évente ismétlődő újbudai hagyomány lett és idén tizennégy aranylakodalmas házaspár erősítette meg korábbi fogadalmát. A hivatalos ceremónián elsőként Bakai-Nagy Zita alpolgármester köszöntötte az ötvenedik, ötvenötödik vagy épp hatvanadik házassági évfordulót ünneplő párokat. Köszöntője után Molnár Gyula Újbuda országgyűlési képviselője mondta el, hogy fontosnak tartja a város legnagyobb és dinamikusan fejlődő kerületében azokat a hagyományokat és tapasztalatokat, amelyeket csak az itt élő legidősebb lakók tudnak átadni a jövő nemzedékeinek. Ezt követően a tizennégy aranylakodalmas házaspár újra örök hűséget fogadott egymásnak, majd a József Attila Színház művészeinek előadása zárta az eseményt.

T. E.