Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

házasság

Vasárnap kezdődik a házasság hete  

Vasárnap kezdődik a házasság hete; országszerte és a határon túl száz településen több mint kétszáz programmal irányítják a figyelmet a házasság, a család fontosságára - közölték a szervezők a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Nőnapi konferencia a női lélekről és feladatokról  

Együttműködési megállapodást kötöttek a nők és családok érdekeit képviselő szervezetek a nők családban, munkában és közéletben való érvényesüléséért, valamint a férfiak és nők egyenlőségének gyakorlati megvalósulásáért. A Magyar Tudományos Akadémián tartott nőnapi konferencián bejelentették, Női Információs és Szolgáltató Központokat hoznak létre, amelyekben a család és a munka összeegyeztetéséhez kaphatnak segítséget az érdeklődők.

Évről évre nő a házasodási kedv  

A huszonévesek házasságkötése volt a témája a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) Ásó, kapa nagy kaland!? című Valentin napi beszélgető estjének. A program vendégei olyan fiatal házaspárok voltak, akik a karrierjük építése mellett fontosnak tartják a családalapítást is, és úgy gondolják, hogy „a házasság egy életre szóló hatalmas kaland, amibe érdemes minél előbb belevágni.”

Jegyescsomaggal köszöntötte a házasulandókat a FICSAK  

Idén jegyescsomaggal köszöntötte a házasulókat a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) a Házasság Hete országos rendezvénysorozathoz kapcsolódva. A hasznos útravalókat tartalmazó díszes dobozba bekerült egy, az első házasok adókedvezményéről szóló kiadvány is.

Vasárnap kezdődik a házasság hete  

Országszerte és a határon túl több mint 250 előadással, kulturális programmal irányítják rá a figyelmet a házasság, a család fontosságára - ismertette Herjeczki Kornél, a házasság hete mozgalom országos koordinátora a rendezvény sajtótájékoztatóján.

Fél évszázad a szerelem jegyében  

Fél évszázad a szerelem jegyében

Aranylakodalmat ünnepeltek a Danubius Hotel Flamenco-ban, ahol a polgármester és felesége jelenlétében több mint 10 idős házaspár mondta ki újra a boldogító igent november 9-én. Hoffmann Tamás és felesége az ünnepeltek hagyományteremtő szerepét hangsúlyozta, úgy vélik, többek között nekik köszönhető a kerület értékeinek megőrzése.

Kerület Hete: aranylakodalom volt Újbudán  

Kerület Hete: aranylakodalom volt Újbudán

Újbudai 50-60 éve házasulókat és évtizedek óta a városrészben élőket köszöntött a Kerület Hetén az önkormányzat. A kiemelt hagyományként ismert "Évtizedek Újbudán" ünnepségen „aranylakodalmat” tartottak a meghívottak, ahol a polgármester előtt erősítették meg korábban tett házassági ígéretüket.

Szépkorúak kötöttek házasságot  

Szépkorúak kötöttek házasságot

A 90 éves Nagy József és 82 éves élettársa kötött házasságot a minap az Újbudai Önkormányzat épületében. A szépkorú pár 54 év ismeretség és sorstragédiák után, környezetét is meglepve döntött amellett, hogy hivatalosan is egybekötik életüket.