Az elmúlt évszázadban az ’56-os forradalmat hagyták ki a történelemtanárok az oktatásból. Talán azért, mert azt nem akarták mondani, amit elvártak tőlük, azt meg nem merték mondani, amit gondoltak. El tudom képzelni, hogy sok tanár hasonlóképpen van Trianonnal is...
Elképzelhetetlennek tartom, hogy kimaradjon Trianon tanítása a magyar oktatásból. Tény azonban, hogy Trianonról beszélni sosem volt egyszerű. Az első évtizedekben a politika a revíziós céljai elérésére használta, majd 1945 után a szőnyeg alá söpörte a kérdést. Csak az elmúlt harminc esztendőben lehetett Trianonról úgy beszélni, hogy mindenki elmondhatta, amit gondol.
Szabadon sok helyen el lehet mondani, amit gondolunk, mégis van egy erős politikai nyomás, hogy mit mond a nyilvános térben vagy az iskolában egy tanár. A rendőr már nem viszi el, ám néhányan úgy élhetik meg, hogy kellemetlenségük lehet belőle, ha mást mondanak. Ha valaki úgy érzi, van valamilyen felülről jövő elvárás, az hat rá, de azért a rendszerváltás utáni két évtizedben nem volt ilyen. Persze nem volt könnyű erről a kérdésről beszélni, a századik évfordulón azonban megkerülhetetlenné vált.
Él egy olyan elképzelés a történelemtudományról, hogy az igazságot szolgáltat, feltárja, kinek volt igaza. Éppen Trianon mutatja meg, hogy nagyon sok igazság él egymás mellett.
Ez a kérdés is olyan, mint annyi más a történelemben, amit különféle módon élhettek meg az érintettek. 1956 is hasonló. Egyik a barikád egyik oldalán harcolt, másik a másikon, különbözőképpen adták tovább családjukban a történetet. Vagy 1944-ben a dédmama elvitethette a padtársa szüleit. Vagy lehet, hogy felmenőink Trianon után menekültté váltak, míg egy románnak december 1-je, a nagy Románia létrejöttének évfordulója a legnagyobb nemzeti ünnep.
Hogyan tehet akkor egy tanár igazságot Trianon ügyében?
A történelmet folyamatában tanítjuk. Rengeteg módszer és lehetőség kínálkozik. Egy kollégám például egy felvidéki kiránduláson elvitte diákjait egy Ľudovít Štúr életét bemutató kiállításra (a 19. századi szlovák nemzeti mozgalom vezetője – a szerk.), de előtte megkérte annak szervezőit, hogy mindenhol takarják le a nevét. Idézték Štúr szavait a tárlat feliratairól, majd megkérdezték a gyerekeket, ki mondhatta ezeket, ők pedig rávágták, hogy Kossuth Lajos. Mi, magyarok jóleső érzésekkel gondolunk a mi Kossuth Lajosainkra, és közben megdöbbenünk azon, hogy más népek Kossuth Lajosai a magyarok ellenében fogalmaznak meg pontosan ugyanolyan gondolatokat. Térségünkben a 19. században mindenhol kitűzték a nemzeti nyelvhasználattal, független állam megalapításával kapcsolatos célokat. Ezt a folyamatot mi is pozitívnak értékeljük, de negatívnak látjuk, amikor a célok a magyar állam ellenében fogalmazódnak meg.
Voltak régen olyan kísérletek, hogy közös magyar–román tankönyvben fogalmazzák meg a közös történelmet, hogy feloldják az ellentéteket.
Egy kirándulás során lehet „aha élményeket” adni a tanulóknak, hogy rávilágítsunk, miként élték meg más népek a történelmet. Éveken át hiába szorgalmaztam azonban egy összehasonlítást, hogy ugyanarról a témáról, akár Trianonról, mit írnak a magyar, a román vagy a szlovák tankönyvek. Szlovák filmesek azonban készítettek egy dokumentumfilmet, amelyben szlovák és magyar diákokat kérdeztek Révkomáromban Trianonról. Voltak köztük Magyarországról a lakosságcsere során kitelepített szlovákok, magyarokkal addig kapcsolatba nem került szlovákok, ott élő magyarok és vegyes házasságokból származó tanulók is. Reakcióikból a kérdés valamennyi árnyalata felszínre került. Ezt a filmet itthon is vetítették, a magyarországi diákok is hasonlóan reagáltak.
Azt szeretné ezzel mondani, hogy a történelemtanárnak nem feladata a végső igazságot megmondani a gyerekeknek, főleg, hogy lehet, ő maga sem tudja? Inkább lehetőséget kell teremteni arra, hogy maguk gondolkodhassanak?
Igen, pontosan. Ma a történelemtanárnak már nem feladata, hogy „megmondja a tutit”. Az információk felderítésében kell segíteni a diákokat, hogy meg tudják különböztetni a hiteles és a nem hiteles forrásokat, különböző helyekről tájékozódhassanak, és ezek után vonják le maguk számára a következtetéseket.
|
|
|
