Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

Újra elő kell venni a maszkot

Újbuda   |   2021, november 8 - 15:30
Nyomtatóbarát változatSend by email

– Válságos időszak jött el a Covid-világjárvány újjáéledésében, és az epicentrum ismét Európa – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) regionális hivatalának elnöke, Hans Kluge. Európában a múlt héten több mint megkétszereződött a koronavírus-fertőzés miatt kórházba kerülők száma, és ha a járvány ilyen ütemben terjed, akkor februárra újabb félmillió halálos áldozata lehet a kontinens országaiban. A járvány újraéledését a WHO szakembere szerint a lakosság alacsony átoltottsági szintje és a korlátozó intézkedések lazítása okozta.


Az Európai Gazdasági Térség 29 országában a 18 év felettiek 75,7 százaléka kapott már két Covid elleni oltást az ECDC november 5-i adatai szerint. Magyarországon ez az arány 67,2 százalék volt, ugyanezen a napon az újonnan regisztrált fertőzöttek száma 68 százalékkal ugrott meg.
A magyar kormány eddig a napig annyi óvintézkedést vezetett be, hogy november 1-jétől ismét kötelező a maszkviselés a közösségi közlekedésben. Ugyanekkor lépett hatályba az a kormányrendelet, amely szerint a versenyszféra munkáltatói előírhatják dolgozóiknak a koronavírus elleni védőoltás felvételét. Ahol az állam a munkáltató, ott ez már megtörtént. Aki nem vállalja a kötelező oltást, akár a köz-, akár a magánszférában, az egy évig fizetés nélküli szabadságra mehet (annak összes, a szolgálati időt érintő hátrányával együtt). A vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ezt az üzemorvosok rendelkezésére bocsátják.
Újbuda Önkormányzatának intézményeiben 91 százalékos az átoltottság, az oltás kötelezővé tételét nem tervezi a kerület vezetése, inkább okos munkaszervezéssel akadályozzák meg a fertőzés terjedését.

November 22–28. között országos oltási akcióhét lesz: 101 megyei, illetve városi kórházban várják 7–19 óráig időpontfoglalás nélkül a még oltatlanokat, illetve a második, harmadik oltást felvenni kívánókat. A regisztrációt a helyszínen végzik el, az oltás érkezési sorrendben történik. A kórházi oltópontokon Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen és Sinopharm áll rendelkezésre.