Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 6. hétfő, Miklós

Fővárosi Közgyűlés

Szmog: ingyenes a tömegközlekedés a kitiltott autósoknak

Ingyenesen közlekedhetnek a BKK járművein, valamint a BHÉV, a MÁV-START és a Volánbusz elővárosi járatain azok, akik a szmogriadóhoz kapcsolódó forgalomkorlátozás miatt nem használhatják járműveiket. A Fővárosi Közgyűlés döntése szerdán 16 órától érvényes visszavonásig, az ingyenesség csak a jármű forgalmijának felmutatásával érvényes.

Épülhet a magas ház és a Gazdagréti tanuszoda

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén módosította Budapest településszerkezeti tervét és rendezési szabályzatát. Az eredeti szabályozás szerint a Lágymányosi-öböl melletti területen 65 méter volt a megengedett maximális magasság, a módosítással lehetőség nyílik egy ennél magasabb 120 méteres épület építésére is.

Átadták Budapest díszpolgári címeit

Átadták Budapest díszpolgári címeit a Fővárosi Közgyűlés pénteki ünnepi ülésén, az elismerő címmel a kulturális, a tudományos és a sportélet nyolc kiemelkedő képviselőjét tüntették ki.

Ülésezett a képviselő-testület

Sok más mellett a rendvédelmi szervek tavaly végzett tevékenységéről, emléktábla-állításról, illetve újabb, életvitelszerű tartózkodás céljára tiltott közterületekről szavaztak a képviselők a testület május 26-i ülésén.

Ülésezett a képviselő-testület

Elkészültek az óvodák pedagógiai programjai, pályázatot nyújtanak be a Gazdagréti Óvoda bővítésére, Újbuda csatlakozik az elektromos gépjárművek nagyobb arányú elterjedése érdekében létrehozott Jedlik Ányos Klaszterhez és nem támogatják a Hegyalja út átnevezését. Többek közt ezekről döntött a képviselő-testület a március 31-i ülésén.

Kiterjesztenék a forgalomkorlátozást szmogriadó esetén

Módosíthatja a szmogriadóról szóló rendeletet jövő szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, az erről szóló előterjesztés bővítené a szmoghelyzeti riasztási fokozatban a forgalomkorlátozás által érintett járművek körét.

Több fontos kérdésről döntött legutóbbi ülésén a Fővárosi Közgyűlés

Nem érkezett meg az állami támogatás, ezért átmenetileg a főváros finanszírozza a budapesti tömegközlekedés fenntartását 13,5 milliárd forinttal. Több ponton módosult a budapesti taxirendelet és lesz Göncz Árpád tere a városnak - egyebek mellett ezekről is határozott szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

Elfogadta az idei költségvetést a Fővárosi Közgyűlés

Elfogadta az idei költségvetést a Fővárosi Közgyűlés

Húsz igen szavazat, kilenc nem ellenében, egy tartózkodás mellett fogadta el Budapest idei költségvetését a Fővárosi Közgyűlés. A tanácskozáson határoztak egy 1,4 milliárd forint értékű kelenföldi P+R parkoló létesítéséről, döntöttek a fővárosi kitüntetésekkel járó pénzjutalmakról, a színházigazgatói kinevezésekről, valamint a hajléktalanok támogatásáról is.

Több fővárosi cég vezetőjét is leváltja a közgyűlés

Több fővárosi cég vezetőjét is leváltja a közgyűlés

Távozik a Budapesti Közlekedési Központ, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt., a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., valamint a FŐTÁV Zrt. jelenlegi vezetője. A Fővárosi Közgyűlés szerdán zárt ülésen döntött személyi változásokról.

Oldalak