Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

gyermekkor

Vigyázzunk a kicsikre is!

Minden rászoruló gyermeknek biztosítjuk a közétkeztetést - interjú Orosz Anna köznevelésért és városfejlesztésért felelős alpolgármesterrel.

Népszerűek Újbuda korszerű intézményei

Szülők százai keresték fel áprilisban az újbudai óvodákat – az intézmények a nyílt napokkal igyekeztek segíteni a nehéz döntésben, hová járjon majd a gyermek. Május 6. és 10. között kell beíratni azokat a kicsiket, akik idén augusztus 31-éig betöltik a harmadik életévüket. Újbuda óvodái rendkívül népszerűek, ám minden kerületi lakos gyermekének jut hely.

Lehet békés a dackorszak

A dackorszak nehézségeiről tartott előadást Vida Ágnes gyermekpszichológus a Gazdagréti Közösségi Házban október 6-án. A szakember szerint vannak olyan nevelési módszereket, amelyek segítségével megérthetőbbé válhat a dackorszak időszaka.

Bölcsődék Napja: példát mutatunk

Országosan is példaértékű tevékenységet folytatnak a nevelők és gondozók az újbudai bölcsődékben – hangzott el a Bölcsődék Napja rendezvényen.

A rota elleni védekezésre szólítanak a gyermekorvosok

Időben be kell adatni a rotavírus elleni oltást a kisgyerekeknek - figyelmeztetett a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke közleményében. A szúrás nélkül, szájon át adható oltás már 6 hetes kortól alkalmazható, választható a két- vagy háromadagos vakcina.

Óvodakezdési csomag minden újbudai kiscsoportosnak

Idén 1400 ovis kap ajándékot abból az alkalomból, hogy kiscsoportosként megkezdi az óvodát a kerületben. Az összesen 2,2 millió forint értékű kezdőcsomagokat önkormányzati képviselők adják át a gyermekeknek.