Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Kamaraerdei Ifjúsági Park

Újbudai Vízimajális volt Kamaraerdőn

Több mint tíz csapat mérte össze szurkolói tudását a Nem vagyunk mi kispályások címmel első alkalommal megrendezett Újbudai Vízimajálison, amelyen a szurkolói pályázat legjobbjait is díjazták vasárnap a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban.

Képességfejlesztő foglalkozások Kamaraerdőn

A Puzzle Képességfejlesztő Tanoda foglalkozásai az óvodás- és iskoláskorú gyermekeknek kínál változatos programokat a képességfejlesztés, tehetségfeltáró és -fejlesztő, valamint sportfoglalkozások területén. Pedagógiai alapelveik középpontjába a gyermek egyéni képességeit, érdeklődését és szükségleteit állítják, ezzel segítve nemcsak az értelmi, de önbizalmuk fejlődését egyaránt.

Vidáman töltik a nyarat a gyerekek a kamaraerdei táborban

Vizes medence, kézműves foglalkozás, sport, kirándulás és színesebbnél színesebb programok. Erről szól a nyár azoknak a gyerekeknek, akik Újbuda Önkormányzata - mintegy 80 millió forintos - támogatásának jóvoltából a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban táborozhatnak.

Hadisírokat gondoztak az önkormányzati táborban nyaraló gyerekek

A Kamaraerdei Ifjúsági Parkban táborozó gyerekek segítségével kezdődött a Honvédelmi Minisztérium hadisír gondozásának több lépcsős programja. A tárca célja, hogy a Magyarországon található 200 ezer katonai nyughelyet – köztük a Farkasréti temetőben lévő hadisírokat – a látogatók újra teljes szépségükben tekinthessék meg.

Juniálisoztak az idősek Kamaraerdőn

A Kamaraerdei Ifjúsági Parkban rendezték meg az Újbudai Szociális Szolgálat húszéves Jubileumi Juniálisát. A június 8-án tartott rendezvényre hat kerületi idős klub tagjai és a Mérnök utcai étkeztetésben résztvevők kaptak meghívást. Kamaraerdő ölelésében jó társaság, néptánc és nótacsokor volt a jó ebédhez.

Pedagógus est volt a kerületben

Idén is a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban rendezték meg az évtizedes hagyományokkal rendelkező Pedagógus Estet június 3-án.

Itt a katasztrófavédelem utánpótlása?

Láthatósági baseball sapkát, biciklire szerelhető egészségügyi csomagot, oklevelet és kupát vihettek haza a Kamaraerdei Ifjúsági Park rend-és katasztrófavédelmi akadályversenyén részt vett felsősök és középiskolások.

Ingyenes napközis táborral várják a gyermekeket Újbudán

A kerületben egész nyáron át biztosított az óvodai felügyelet, az iskolásokat pedig ingyenes táborozási lehetőség várja Kamaraerdőn, hogy a szülők a szünidő idején is biztonságban tudhassák gyermekeiket - mondta el a Rádió Orientnek Molnár László, szociális ügyekért felelős alpolgármester. A szociálisan rászoruló családok a soltvadkerti önkormányzati nyaralóban pihenhetnek – tette hozzá.

Hárommilliárd forint jut rászoruló gyermekek étkeztetésére

Hárommilliárd forint jut rászoruló gyermekek étkeztetésére

A kormány elkötelezett a gyermekszegénység felszámolása mellett, idén mintegy hárommilliárd forinttal támogatja az önkormányzatokat a hátrányos helyzetű gyermekek nyári étkezésének biztosításáért - mondta Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.

HELYI ÉRTÉK - TANÖSVÉNY KAMARAERDŐN - 2015.04.27.

A 2012-ben az Újbudai Önkormányzatnak és a Pilisi Parkerő Zrt.-nek köszönhetően itt létesített tanösvény 4100 méter hosszú, 12 állomása van. A teljes útvonal kétszer is érinti a Nagy-rétet, majd visszatér a kiinduló pontjához, a Kamaraerdei Ifjúsági Park közelében.

Kerékpáros versennyel ünneplik a munkát Kamaraerdőn

Kerékpáros versennyel ünneplik a munkát Kamaraerdőn

Terepduatlon és hegyikerékpár versenyt rendez a kamaraerdei Ifjúsági Parkban és a Kamaraerdő területén május 1-én az Újbuda Superior Mountain Bike Sport Egyesület, az X2S Team valamint Újbuda Önkormányzata. A rendezvény fővédnökségét Simicskó István sportért felelős államtitkár vállalta.

Évnyitó curling kupa Kamaraerdőn

Nagyszabású sportesemény zajlott a hétvégén a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban. Az Első Magyar Curling Kft. nyílt nemzetközi ranglista curling versenyt rendezett, melyen a legjobb hazai és külföldi játékosok bizonyíthatták rátermettségüket és technikai tudásukat.

Oldalak