Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 21. csütörtök, Orsolya

közlekedésbiztonság

Zebra is segített az átkelésben  
 

Május 11-én, a Közlekedési Kultúra Napja alkalmából az Országos Rendőr Főkapitányság (ORFK) Balesetmegelőzési Bizottsága Újbudán is közlekedésbiztonsági akciókkal hívta fel a gyalogosok, és a közlekedők figyelmét.

Főszerepben a biztonság – közlekedésről másképp  
 

Színes programokat kínált a Lite Ride Közlekedésbiztonsági Nap a Bikás parkban a Biztonság Hete záróeseményeként. Újbudán negyedik alkalommal szervezték meg a családi napot, amelynek fővédnökei Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István Újbuda országgyűlési képviselője, védnökei pedig Király Nóra és Molnár László alpolgármesterek voltak.

Összefogás a biztonságos közlekedésért  

Újbuda kiemelt figyelmet fordít az iskolakezdéssel összefüggő közlekedésbiztonsági intézkedésekre. Ennek jegyében tartottak egyeztetést a tanév kezdete előtt.

Szórakoztató családi nap a közlekedésbiztonságért  
 

A balesetmegelőzés, a biztonságos közlekedés mindenkinek fontos - ezért is látogattak el sokan a Bikás parkba a hétvégén. Újbuda önkormányzata az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottságával és a Közlekedéstudományi Intézettel közösen szervezte meg a Lite Ride közlekedésbiztonsági családi napot, ahol számos izgalmas és hasznos látnivaló, ingyenes bemutató várta a családokat. Az esemény fővédnökei Simicskó István országgyűlési képviselő és Hoffmann Tamás polgármester voltak.

Körforgalom épül a Balatoni út két csomópontján  

Két Balatoni úti kereszteződésben, a Tanító utcai és a Háros utcai csomópontban alakít ki körforgalmat a Budapesti Közlekedési Központ. A térség biztonságosabb közlekedését elősegítő fejlesztés kivitelezési munkái 2018. szeptember második felében kezdődnek, a körforgalmak átadása 2019 tavaszára várható. Az építési munkák idején a Balatoni út átjárhatóságát folyamatosan biztosítják.

Közlekedési verseny ovisoknak  

Közlekedésbiztonsági akadályversenyt szervezett a kerület nagycsoportos óvodásainak a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály Rendészeti Szervek Balesetmegelőzési Osztálya, a XI. kerület Rendőrkapitánysága, valamint Újbuda Önkormányzata.

Szeptemberben több rendőr lesz az iskolák környékén  

Szeptemberben több rendőr lesz azoknak az iskoláknak a környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, de polgárőrök is segítik az iskolakezdéshez kapcsolódó feladatokat - erről Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője beszélt az MTI-nek. A rendőrség csütörtökön, a székesfehérváron kezdte meg a tanévkezdéshez kapcsolódó figyelemfelhívó kampányát.

A biztonságos közlekedést nem lehet elég korán kezdeni  

Óvodások hajtottak át biciklivel a mini kereszteződéseken, miközben társaik a piros lámpánál várakoztak - mindezt a a Grosics Gyula Sport és Általános Iskola tornatermében. A Biztonságos Óvoda Kupa valamennyi állomásán a közlekedés szabályait tanulták a gyerekek.

Rendszámot kaphatnak a kismotorok  

Közlekedésbiztonsági okokra hivatkozva indokoltnak tartja a segédmotoros kerékpárok rendszámosítását a fejlesztési tárca.

Nézz körül!  

Figyelmeztető jelzést festett fel a Baranyai utcai Bárdos Lajos Általános Iskola előtti zebra széleire a közlekedésbiztonságért tevékenykedő GRSP Magyarország Egyesület és Molnár László alpolgármester október 24-én.

A láthatóságé volt a főszerep a Feneketlen-tónál  

Végre látszol címmel közlekedésbiztonsági napot tartott a Feneketlen-tónál Újbuda Önkormányzata, a Közlekedéstudományi Intézet, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság valamint a XI. kerületi Rendőrkapitányság október 22-én. A program célja az volt, hogy már kisgyermek korban elősegítse a biztonságos közlekedés elsajátítását, csökkentve ezáltal a balesetek számát.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Klímatudatos Újbuda

Újbuda Önkormányzata a Magyar Természetvédők Szövetségével közösen vett részt a KEHOP–1.2.1–18–2018–00001 azonosító számú, „Helyi klímastratégia elkészítése és komplex szemléletformálás Budapest XI. kerületében, Újbudán” című projektben. A projekt keretében készült el a "Klímatudatos Újbuda" kisfilm, mely az Önkormányzatunk elképzeléseit, és terveit ismerteti a kerület lakóival.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.