Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

nyár

Hétvégén is folytatódik a kánikula  

A hétvégén is folytatódik a kánikula, szombaton akár 37 fok is lehet. Vasárnap már többfelé lehetnek zivatarok, így várható kisebb enyhülés - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Hőségriadó Budapesten  

A rendkívüli hőség miatt vörös kód van érvényben az országban. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szinte az egész országra – így Budapestre is – figyelmeztetést adott ki a tartós hőség miatt. Újbudán három helyszínen - a Bikás parkban, a Móricz Zsigmond körtéren és a Kosztolányi Dezső téren - szerveznek vízosztást és állítanak fel párakapukat.

Vakációs intelmek  

Itt a nyári szünet, ami minden diáknak a feltöltődésről szól, ám ez sokszor felnőtt felügyelet nélküli szabadsággal jár együtt. A rendőrség a gondtalan vakáció érdekében ad bűn- és balesetmegelőzési tanácsokat kicsiknek és nagyoknak.

Vakáció: szuper délutáni programok  

A közösségi házak tartalmas napközis táborokat szerveznek a környékbeli gyerekeknek, a sportszervezetek intenzív mozgásra sarkallják őket, a képzőművészeti táborok pedig a kézügyességüket fejlesztik majd.

Bőséges választék a kerületben  

A kerületi iskolák, iskolai alapítványok, szervezetek a vakáció alatt közel 130 tábort szerveznek, hogy a diákok élményekkel és új információkkal felvértezve kezdjék majd a tanévet szeptemberben. Vannak napközis táborok, amelyekben a kulturált szórakozás, a sportos kikapcsolódás a cél, és van, ahol a tehetséggondozást és a szorgalmasabbak továbbképzését helyezik előtérbe.

Soltvadkerten lesz az Eleven Tábor  

Az Eleven Tábort június 25. és július 1. között rendezik meg Soltvadkerten, 86 gyerek és 14 pedagógus részvételével. Az önkormányzat által támogatott táborban olyan 10–12 éves kerületi lakosok vehetnek részt, akiknek a családja nem tudná finanszírozni a nyaralást.

Idén is várják Kamaraerdőn az újbudai iskolásokat  

A várakozásokat felülmúlóan, több mint másfél ezer jelentkezést regisztráltak az idei Kamaraerdei Nyári Napközis Táborba – tudtuk meg Homolay Károlytól, az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatójától, aki a többéves hagyományoknak megfelelően idén is a tábor vezetője lesz.

Harmadfokú hőségrisztás lép érvénybe keddtől  

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előjelzései alapján augusztus 1-től augusztus 4 éjfélig harmadfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár.

Nyári táborok Újbudán  

Hamarosan megkezdődik a nyári szünet az iskolákban és az óvodákban. A gyerekek számára várva várt vakáció azonban a szülőknek minden évben komoly fejtörést okozhat: ha nincs olyan rokon, aki napközben vigyázni tud rájuk, hol tudhatják őket biztonságban? Újbuda idén is számos megoldási lehetőséget kínál erre.

Kreatív táborral nyitott a Karinthy Szalon  

Papírmasé léghajók, festett kavicsok, kézzel varrt rongybabák, árnyékfigurák és még sorolhatnánk hányféle kreatív alkotás született a Karinthy Szalon nyári táborában, ahol több művészeti ágból is ízelítőt kaphattak a résztvevő diákok.

Oldalak