Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 28. szombat, Stefánia

Összefogás Újbudáért Egyesület

Ismét lesz T-MA verseny

Harmadszor indítja útjára a Képességforrás Egyesület az Összefogás Újbudáért Egyesülettel közösen a T-MA versenyt, amely részben kompetencia alapú, részben a megszerzett ismeretek kreatív felhasználásán alapszik. Idén újdonság a digiértés, vagyis a digitális formában megjelenő információk, szövegek értelmezése, a köztük való gyors és megbízható eligazodás. A rendezvényről az ötletgazda, Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő beszélt.

Megújult Beck Ö. Fülöp Sopron úti szoborcsoportja

Április 16-án ünnepelték a Sopron út 51-ben élők, hogy megújult az 1928-ban épült társasház bejáratánál található szoborcsoport. A lakók kezdeményezését Újbuda önkormányzata felkarolta, Fáskerti István restaurátor pedig helyreállította Beck Ö. Fülöp Várakozók és Hazatérő munkás című alkotásait.

Szemlélődők irodalmi est

Időpont: 
2019január1413:30

Az Összefogás Újbudáért Egyesület szeretettel meghívja Önt és kedves barátait a Malom Közösségi Térbe 2019. január 19-én 17 órai kezdettel a Szemlélődők irodalmi est sorozat keretében a "...ha ki nem mondod..." SZepesi Zsuzsanna költő új verskötetének bemutatójára.

Felavatták Veress Miklós keramikus művész emléktábláját

Emléktábla került Veress Miklós keramikus művész tiszteletére a Hengermalom út 2/c. számú ház falára az Összefogás Újbudáért Egyesület és Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő kezdeményezésére, Újbuda Önkormányzata támogatásával. A művész hat évtizedet élt a házban családjával.

Szemlélődők irodalmi est a Malom Közösségi térben

Időpont: 
2018október2717:00

Az Összefogás Újbudáért Egyesület szeretettel meghívja és várja Önt és kedves barátait a Malom Közösségi Térbe 2018. október 27-én 17.00 órai kezdettel a Szemlélődők irodalmi est sorozat keretében az "Ének a semmiről" Kosztolányi Dezső verseit és prózarészleteit bemutató alkalmára.

Rímekre hangolva - a Facélia együttes koncertje

Időpont: 
2018szeptember2217:00

Az Összefogás Újbudáért Egyesület szervezésében kerül sor a Facélia együttes koncertjére, akik korábban már több alkalommal is felléptek a Malomban, így például Sárhelyi Erika verseskötetének bemutatóján is. A zenekar ezúttal kizárólag az ő verseiből állította össze zenei anyagát.

Újbuda kincsei

Újbuda természeti és kulturális kincseinek megismertetését segítő ingyenes levelezőversenyt hirdetett a Képességforrás Egyesület és az Összefogás Újbudáért Egyesület.

Adventi ajánlatok

Megkezdődtek a kerületi adventi készülődések: az állandó vásár hagyományosan az Allee mellett található, de ezen kívül több, elsősorban hétvégi karácsonyi vásárra is várják a szervezők az érdeklődőket.

Szemlélődők - irodalmi est

Időpont: 
2017december0217:00

Az Összefogás Újbudáért Egyesület szervezésében tartják az „Ady 140" című verses- zenés emlékest bemutatóját a Malom Közösségi Tér és Galériában december 2-án.

Veress Tamás kiállítása és költői bemutatkozása a Malomban

Február 18-án tartották az Összefogás Újbudáért Egyesület legújabb kiállításának megnyitóját és irodalmi estjét a Malom Közösségi Tér és Galériában. A Versek, rajzok címet viselő „verses tárlat” Veress Tamás költő, grafikus, tipográfus alkotásaiból nyílt, Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő védnöksége mellett.

Idegsebészet és hétköznapi misztika

Időpont: 
2017március0218:00

A Kós Károly-díjas Magyar Zarándokút Egyesület és az Összefogás Újbudáért Egyesület tisztelettel és szeretettel várja a zarándoklatok és a lelki-testi egészség iránt érdeklődőket, dr. Csókay András idegsebész Prima Primissima díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével kitüntetett orvos „Idegsebészet és hétköznapi misztika ” című előadására.

Lelkipásztor verselt a Malomban

Tóth Árpád költő szavait kölcsönözte mottónak a Malom Közösségi Ház legutóbbi Szemlélődők irodalmi esten az esemény főelőadója.

Oldalak