Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

találkozó

Újbuda is részt vett a cseh-magyar partnervárosok találkozóján  
 

Hoffmann Tamás polgármester hivatalában fogadta Martin Damasek Prága5 önkormányzati képviselőt szeptember 13-án. A találkozón összegezték a két kerület által szervezett programokat, megvitatták a közös munka további lehetőségeit. Ezt követően mindketten részt vettek a Cseh Köztársaság Nagykövetségén megrendezett partnervárosi találkozón.

Megvolt az egyházi vezetők újévi fogadása  

Január 28-án tartották az önkormányzat Zsombolyai utcai épületében az egyházi vezetők újévi találkozóját. Az eseményre Hoffmann Tamás polgármester hívta meg a kerületben működő felekezetek képviselőit és a közfeladatok ellátásával foglalkozó egyházi intézmények, iskolák, óvodák vezetői. A résztvevők felelevenítették az elmúlt év eseményeit és megbeszélték idei feladataikat.

Ismét találkoztak a kerület nyugdíjas rendőrei  

Ismét találkoztak a kerület nyugdíjas rendőrei
Ebéddel egybekötött beszélgetésre hívta a XI. kerületben szolgálatot teljesítő nyugdíjas kollégákat az újbudai rendőrkapitányság. A meghívottak között olyan rendfenntartók is voltak, akik közel 60 éve lettek a kerületi kötelék tagjai. Emlékekből és sztorikból nem volt hiány a találkozón.

Külföldiek ismerkednek a 60+ programmal  

Partnervárosi találkozót szervez Újbuda Önkormányzata. Az Európai Unió támogatásával létrejövő Aktív időskor a településen és az időskorúak kreativitása című program résztvevői az unió tagországaiból érkeznek.

Egyházi vezetők koccintottak  
 

Újbuda polgármestere a kerületben működő felekezetek vezetőit hívta meg a már hagyományos újévi pohárköszöntőre. A találkozón elsősorban arról folyt a beszélgetés, hogy az egyházak és az önkormányzat közötti együttműködés keretein belül idén hogyan támogassák egymás munkáját, a kialakult konszenzus megkoronázásaként pedig a résztvevők a sikeres újév reményében pezsgővel koccintottak.

Navracsics Tibor: Erős országot csinálunk 2014-re  
 

A hatalom törvénye vagy a törvények hatalma? címmel rendezték meg a Szentimrevárosi esték legutóbbi közéleti találkozóját, amelyre Rétvári Bence közigazgatási államtitkár ezúttal Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert hívta vendégül. A miniszterelnök-helyettes a ciklus végéhez közeledve összegzést adott a kormány elmúlt három éves munkájáról.

Találkozót tartott a Ciszterci Diákkör  
 

A Szent Imre Gimnázium tükörtermében tartotta meg havi találkozóját a Ciszterci Diákszövetség, melynek előadó vendége ezúttal Hoffmann Tamás polgármester volt. A kerület vezetője Újbuda múltjáról, az önkormányzat eredményeiről, fejlesztéseiről, a jövőbeni tervekről beszélt.

Fórumot tartottak Szentimrevárosról  
 

A kerületben húsz éve működő Szentimrevárosi Egyesület lakossági fórumot rendezett a Szent Imre Gimnázium egyik termében. A találkozót a kerületi civil szervezeteket tömörítő és munkájukat koordináló Civil Fórum hívta össze, hogy megvitassák a városrésszel kapcsolatos kérdéseket. A legnagyobb érdeklődést kiváltó téma a körtér és a Kulturálsi városközpont ügye volt.

Testvérvárosaink látogatása a Kerület Napján  
 

A Kerület Napja alkalmából Újbuda meghívására kerületünkbe látogattak testvérvárosaink. A Prágából, Kézdiszentlélekről, Adáról és Marosvásárhelyről érkezett delegációt november 10-én a Polgármesteri Hivatalban köszöntötte Újbuda vezetősége.

Könnyebb lesz az iskolatáska  

Miközben a kerületi iskolák és óvodák már javában végzik az oktató, nevelőmunkát, az Újbudai Pedagógiai Intézet csak szeptember közepén tartja meg pedagógusoknak szóló szakmai évnyitóját. Ekkorra áll össze ugyanis az az éves programterv, amely tartalmazza a tanév legfontosabb feladatait, eseményeit és irányelveit. Az idei találkozón többek között az iskolatáska súlyának csökkentését és a kompetenciaelvű oktatás széleskörű alkalmazását hirdették meg.