Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

Duna House

Újbuda a legnépszerűbb budai kerület  

A Duna House Barométerből hónapról-hónapra kiderül, mely budapesti kerületek iránt legnagyobb az érdeklődés, most viszont összegezve adták közre, hogy az elmúlt közel 5 év alatt hogyan változott az egyes kerületek sorrendje, kiegészítve a legnépszerűbb elővárosi településekkel - írja a portfolio.hu.

Kiugróan magas volt a múlt havi ingatlanforgalom  

Kiugróan magas volt a forgalom az ingatlanpiacon februárban, csaknem 12 ezer ingatlan cserélt gazdát az országban, ami több mint 10 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőttit - közölte a Duna House (DH) ingatlan franchise hálózat saját adatain alapuló becslését kedden.

Ingatlanpiac: Budán Újbuda a kedvenc  

Ingatlanpiac: Budán Újbuda a kedvenc

Újbuda a legkeresettebb kerületek között szerepel a budapesti ingatlanpiacon. A vevők a 13., 6., 7. kerületek és Zugló után legszívesebben a 11. kerületbe költöznének. A hazai ingatlanpiaci forgalom augusztusban 27 százalékkal volt magasabb, mint egy éve, azaz úgy tűnik, folytatódik az év eleje óta tartó fellendülés - derül ki a Duna House legfrissebb ingatlanpiaci Barométeréből.

Megmozdult az ingatlanpiac  

Megmozdult az ingatlanpiac

Júniusban csaknem 8700 ingatlan cserélt gazdát országosan a Duna House (DH) tranzakciószám becslése szerint. Ez közel 20 százalékkal több az egy évvel korábbinál.