Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

A Magyar Festészet Napja Újbudán

Újbuda   |   2019, október 21 - 12:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

Közel ezer művész alkotásainak kiállításával ünneplik meg idén is országszerte a Magyar Festészet Napját, az egyik kiemelt helyszín Újbuda. A kerületben élő és alkotó, száz éve elhunyt Csontváry Kosztka Tivadar emléktáblájának megkoszorúzása alkalmával Barabás Richárd önkormányzati képviselő mondott beszédet.

Újbudai kezdeményezésre 2002 óta október 18-a Magyar Festészet Napja – ez Szent Lukács, a festők védőszentje napja –, amely mára a hónap végéig tartó országos eseménysorozattá bővült ki.

Idén az újbudai program a Magyar Újságírók Közösségének (MÚK) Bartók Béla úti székházában kezdődött, ahol olyan kortárs művészek képeiből nyílt kiállítás, akik Csontváry örökségét folytatják. A művész egykori lakóhelyénél, a Hadik-háznál, az ott alkotó festő, illetve a munkáit megmentő Gerlóczy Gedeon emléktáblájánál Barabás Richárd önkormányzati képviselő emlékezett meg a száz éve elhunyt Csontváryról, kiemelve, hogy mennyire fontos ma is a vizuális művészet, és milyen sokat tud adni egy kiváló műalkotás a befogadóknak. Barabás Richárd beszédét azzal zárta, hogy a kerület új vezetése nagy figyelmet szeretne fordítani a magas kultúrára, a kulturális főutcára, és azt szeretnék, ha Újbuda neve Budapesten, az országban és nemzetközi szinten is a magas művészet, a hozzáférhető művészet és a progresszív művészet szinonímája lenne.

Csontváry életét, művészetének filozófiáját Atlasz Gábor festőművész idézte fel, majd Gerlóczy Gábor festő mondott köszönetet a nagybátyja, Gerlóczy Gedeon által megmentett Csontváry-örökség ápolásáért. Az esemény végén megkoszorúzták az emléktáblákat.

A B32 Trezor Galériájában a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak alkotásaiból nyílt kiállítás Rejtett narratívák címen. A Próféta Galériában francia kortárs művészek tárlatát nyitotta meg Szakács Imre festőművész, valamint Dimitri Dutat, a Chevreuse-völgyi Festők Szövetségének elnöke.

(Újbuda)