Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 5. szerda, Krisztina

Magyar Festészet Napja

Galériaséta Csontváry nyomában  
 

Október 25-én koszorúzással, kiállítás-megnyitóval és a szokásos galériasétával zárultak a Magyar Festészet Napja eseményei Újbudán.

A Magyar Festészet Napja Újbudán  
 

Közel ezer művész alkotásainak kiállításával ünneplik meg idén is országszerte a Magyar Festészet Napját, az egyik kiemelt helyszín Újbuda. A kerületben élő és alkotó, száz éve elhunyt Csontváry Kosztka Tivadar emléktáblájának megkoszorúzása alkalmával Barabás Richárd önkormányzati képviselő mondott beszédet.

Magyar Festészet Napja - Kiállítások Újbudán  

A Magyar Festészet Napja 2002-ben indult Újbudáról civil kezdeményezésként és csak remélni lehetett, hogy egyszer az országot átszövő, a határokon átlépő, egész héten át tartó művészeti fesztivál, a hazai kortárs festészet méltó és átfogó seregszemléje lesz. A második évben a program már kétnapos volt, 2006-ban pedig több mint egy héten át tartottak a festészethez kötődő események. Idén 109 helyszín csatlakozott a porgramhoz, országszerte mintegy 180 esemény várható.

Síkplasztikák Újbudán  
 

Az Újbuda Galériában október 19. óta látható az a kiállítás, amelyen 44 alkotó síkplasztikáit vonultatták fel.

Szlovénia volt a Magyar Festészet Napja díszvendége  

Ismeretlen közelség címmel mutatja be a szlovén kortárs festészetet a Magyar Festészet Napja programsorozat kiemelt kiállítása a Próféta Galériában. A tárlatot Aleš Sedmak, a Szlovén Képzőművészek Egyesületeinek Szövetségének elnöke nyitotta meg október 19-én, köszöntőt mondott Metka Lajnšček nagykövet-helyettes és Csernus László önkormányzati képviselő.

Október a magyar festészet ünnepe  

A XVII. Magyar Festészet Napja programsorozatban idén 100 kiállítást és 400 művész kétezernél is több munkáját tekinthetik meg az érdeklődők országszerte és határon túl. A kiemelt helyszín Újbuda, Eger és Szolnok.

A Magyar Festészet Napja Újbudán  

Magyar Festészet Napja 2002-ben indult Újbudáról civil kezdeményezésként és csak remélni lehetett, hogy egyszer az országot átszövő, a határokon átlépő, egész héten át tartó művészeti fesztivál, a hazai kortárs festészet méltó és átfogó seregszemléje lesz.
A második évben a program már kétnapos volt, 2006-ban pedig több mint egy héten át tartottak a festészethez kötődő események. Idén 400 művész kétezernél is több képe látható országszerte a kiállítóhelyeken.

Együtt élni műtárggyal, együtt élni festménnyel  

A B32 Galéria és Kultúrtér színháztermében október 27-én, a Magyar Festészet Napja rendezvénysorozat záróeseményén interaktív kerekasztal beszélgetést tartottak. Neves képzőművészeket, műgyűjtőket és művészettörténészeket kérdezett Feledy Balázs művészeti író.

Emlékidőző: Miske Emő kiállítása Albertfalván

Október 18-án nyitották meg Miske Emő “Emlékidéző” című kiállítását az Albertfalvi Közösségi Ház Kályha galériájában. A kerületben élő festőművésznek ez volt az első kiállítása Újbudán, és kapcsolódott a Magyar Festészet Napja rendezvénysorozathoz..

Helyszínelők, idézőjelek, jógázó kezek a Magyar Festészet Napján  

Az idei, XVI. Magyar Festészet Napja programsorozatához 40 város hatvan kiállítással és művészeti eseménnyel csatlakozott. A határokon átívelő fesztivál hazánk egyik legnagyobb képzőművészeti projektje, amely egyszerre ad lehetőséget fiatal kortárs művészeknek a bemutatkozásra és tárja elénk a nemzeti képzőművészeti szcéna színe-javát.

Galériaséták a Bartókon  

Nagy érdeklődés kísérte a Magyar Festészet Napja rendezvénysorozat egyik nyitóeseményét október 13-án. Az úgynevezett Batók Béla úti galériasétán kiállítóterek tárlatain vezette végig a közönséget Garami Gréta művészettörténész és Sipos Endre művészetfilozófus.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Párakapu, árnyékoló és ivóvíz a kormányhivatali ügyintézésre váróknak  

Aki járt mostanában hivatalos ügyet intézni a Kormányablaknál, tudja, hogy esetenként kígyózó sorok is állnak a Bocskai úti épület előtt a hőségben. Újbuda Önkormányzata éppen ezért saját költségén árnyékolót, párakaput és ballonos ivóvizet helyezett ki a Kormányhivatal bejárata elé, hogy enyhítsék a kánikula hatásait, javítsák a sorban állók komfortérzetét.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.