Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

Álomarcúak a Gross Arnold Galériában

Újbuda   |   2018, október 10 - 09:35
Nyomtatóbarát változatSend by email

ÁLOMARCÚAK címmel nyílik GROSS ARNOLD (1929-2015) kevésbé ismert korai portré festményeiből kamara-kiállítás a Gross Arnold Galériában október 19-én.

Gross Arnold, a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett, Kossuth-díjas grafikus, festőművész és fia, 2014-ben nyitották meg a Bartók Béla út ARNOLDO galéria – kávézót. Az idén négyéves hely az alapító szándéka szerint fennállása óta ápolja, gondozza Gross Arnold szellemi és művészi hagyatékát. Idén az önkormányzat „Újbuda-Mecénás” ösztöndíjjal támogatja azt az egy éves kutatómunkát, melynek célja a teljes életmű feldolgozása, bemutatása. A kutatómunka köztes eredményeit három kamara-kiállításon mutatják be.Az első kiállítás a Magyar Festészet Napja programhoz kapcsolódóan Gross kevésbé ismert, korai festészeti műveire, főként portrékra fókuszál.

Gross Arnold legkorábbi portréi önarcképek, saját művészi szerepének első megfogalmazásai. Ezeket az 1950-60-as években egy sor olajportré követte, zömmel női arcképek. Gross portréi a női arc ideál és reál, elvont és konkrét közti megfogalmazását példázzák. Kiindulópontjuk a legtöbb esetben konkrét személy, de Gross addig egyszerűsíti a látványt a lényegi formákra, mígnem valamennyi portréról ugyanaz az eszményi nő, ugyanaz az "álomarcú" tündérlány néz vissza, aki varázskertjének is állandó lakója.

A megnyitó október 19-én 19 órakor lesz. A kiállítást bevezeti és megnyitja: Révész Emese művészettörténész. A megnyitó a helyszín adottságai miatt regisztrációhoz kötött, regisztrálni a rendezvényre az arnoldogaleria@gmail.com címen lehet.

A kiállítás nyitva 2018. október 20 és november 9. közt, a galéria nyitva tartási idejében:
Keddtől péntekig 10-21h, szombaton 11-21h