Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Art Week: iránytű a képzőművészethez

Újbuda   |   2019, április 1 - 10:09
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz kapcsolódó Budapest Art Week képzőművészeti eseménysorozata 2016 óta galériákat, múzeumokat és kiállítótereket fog össze egy hétre. Idén április 9–14. között számos újbudai műterem-láto­gatás, kortárs kiállításmegnyitó és vezetett séta szerepel a kínálatban.

A Bartók Béla úton a Faur Zsófi Galériában Belkina, Dóka, Wakultschik: Portré és történetmesélés címmel három eltérő portrésorozat várja az érdeklődőket. Dóka Béla Putin Fan Club című munkájában fotókon örökít meg Putyin-fanatikus fiatalokat, Katerina Belkina Empty Spaces című alkotásai a nagyváros és az egyén kapcsolatát vizsgálják, míg Maxim Wakultschik optikai képein idealizált női arcokat ábrázol.
A K.A.S. Galéria Bíró Dávid, Hodosy Enikő és Riga Eszter alkotásait mutatja be a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójával együttműködésben. A Damage Control című tárlat kiemelt célja, hogy aktív párbeszéd alakuljon ki a hazai és nemzetközi fotós szcéna között. A Kavics Galériában Sztefanu Marina és Fülöp Gergő közös interaktív installációra hívják a közönséget. A Három Hét Galériában Viktor Hulik képzőművész mozgó geometrikus műveit tekinthetik meg a látogatók.
A Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumban tárlatvezetéssel emlékeznek meg Molnár-C. Pál festőművész születésének 125. évfordulójáról. A Bartók-Negyed modern műkincseinek nyomában című eseményen a Bartók Boulevard több galériáját (B32, Három Hét, Kavics, Karinthy Szalon), valamint aktuális kiállításait kereshetik fel az érdeklődők április 11-én. Aki pedig a föld alatti művészetet kutatja, az M4-es metró vonalán a Szent Gellért tértől indulva tekintheti meg aznap az egyedien kialakított állomásokat.
Április 14-én a Nyitott Műtermek / A Bartók-negyed műtermei című sorozatban az Eleven Blokk Művészeti Alapítvány helyiségeit, összefoglaló nevükön a Bartók-negyed műtermeit látogathatják meg. Viczay András, Kalácska Gábor, Márta Barbara, Erdélyi Blanka és Mázsi Boglárka a Bertalan Lajos utcában várja a kulisszatitkok kedvelőit. Hangszerkészítésről, betontárgyak, trófeák és maszkok alkotásáról hallhatnak a betérők számos történetet. A sorozat másik programján a Kende utcában Szász Tímea és Jahangir Matboo zománc-, illetve kerámiakészítő munkásságába tekinthetnek be a látogatók.


(K. G.)