Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 3. kedd, Ferenc

Döntött a kormány: megépül a kelenföldi szuperkórház

Újbuda   |   2016, június 9 - 14:35
Nyomtatóbarát változatSend by email

A kormány úgy döntött, hogy Budapesten négy nagy, kiemelt egészségügyi centrumra van szükség, köztük a kelenföldi szuperkórházra is.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóján csütörtökön kiemelte: végső döntés született arról, hogy északon a Honvédkórházat kell megerősíteni, Dél-Pesten az Egyesített Szent István és Szent László Kórház biztosít ellátást, Dél-Budán pedig új, 21. századi szuperkórházat építenek Kelenföld térségében. Észak-Budán egy következő fejlesztési periódusban új kórház létesülhet - tette hozzá.
Lázár János közölte azt is, hogy a kormány a Kútvölgyi kórház fejlesztése mellett van, ahol sportellátási centrumot is létrehoz, a Szent János kórház pedig nem lesz szuperkórház.

MTI