Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 3. csütörtök, Ferenc

Előkészítetlen az M0-ás fizetőssé tétele

Újbuda   |   2014, december 11 - 16:50
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda polgármestere nem tartja kellően előkészítettnek az M0-ás fizetőssé tételét. Hoffmann Tamás szerint a szerda este bejelentett intézkedés hatására elfogadhatatlan mértékben nőhet az alsóbb rendű utak, a XI. kerület belső közlekedési hálózatának leterheltsége, ami súlyos környezetvédelmi következményekkel is járhat.

Előkészítetlen az M0-ás fizetőssé tétele"Szakmai szempontból nem tartom kellően előkészítettnek az elképzelést, mivel az M0-ás, illetve az autópályák bevezető szakaszának fizetőssé tétele a várható költségvetési bevételeknél lényegesen nagyobb környezeti terhelést jelenthet az érintett kerületek lakosságának. Újbuda vezetésének kiemelt célja a most is hatalmas átmenő forgalom csökkentése, amit elsősorban a közösségi közlekedés fejlesztésével lehet elérni. Nagyon fontos, hogy a - szintén tervezett - dugódíjat is figyelembe véve elinduljon az ezzel kapcsolatos infrastruktúra további fejlesztése, a P+R parkolók megvalósítása. Mindezek nélkül a most bejelentett intézkedés hatására elfogadhatatlan mértékben nőhet az alsóbb rendű utak, a XI. kerület belső közlekedési hálózatának leterheltsége, ami súlyos környezetvédelmi következményekkel is járhat. Természetesen megértem, hogy a költségvetésnek új forrásokra van szüksége, ugyanakkor az intézkedés bevezetése előtt fővárosi szintű szakmai egyeztetést javaslok. Szintén szükséges forgalmi szimuláció elkészítése, ami pontos képet ad az intézkedés várható hatásairól, így segítséget nyújt az önkormányzatnak az érdemi felkészüléshez" - áll Újbuda polgármesterének közleményében. Hoffmann Tamás ezzel arra a kormányzati intézkedésre reagált, mely szerint januártól megszűnik az M0-s általános díjmentessége, illetve fizetőssé válnak az autópályák fővárosi bevezető részei.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményben tudatta szerda este, hogy a körgyűrű M5-ös autópálya és M4-es autóút (4. sz. főút), valamint M3-as autópálya és 11. sz. főút közötti szakaszai, és a gyorsforgalmi úthálózat M0-s autópályán belüli részei (például M1-es és M7-es bevezető a Budapest táblától) januártól csak matricával használhatók. Így az azonos szolgáltatási színvonalú utak használatáért az ország minden részében egyformán kell fizetniük a járművezetőknek - írták.

Mivel az M0-s körgyűrű egyes elemei uniós forrásból épültek vagy újultak meg, ezeken a szakaszokon a díj bevezetését az EU támogatási szabályai nem teszik lehetővé. A tájékoztatás szerint a jövőben tehát az autópályát vagy autóutat jelző tábla szinte kivétel nélkül a fizetős szakasz kezdetét is jelöli.

Januártól egy-egy megye díjköteles útjait újfajta, éves e-matricákkal is használhatják majd az autósok, amelyek ötezer forintba kerülnek majd.

Újbuda

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Átadták a Zöld Óvoda minősítéseket  

Bakai-Nagy Zita és Orosz Anna alpolgármesterek december 1-jén személyesen adták át az "Örökös Zöld Óvoda" és a "Zöld Óvoda" címet igazoló okleveleket, és az ehhez járó jutalmakat öt intézményben.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.