Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Kada Lajos emlékiállítás Albertfalván

Újbuda   |   2018, december 1 - 12:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

Bár életének csak utolsó hónapjait töltötte Kada Lajos érsek Újbudán, Albertfalván mégis szeretettel emlékeznek a világ több országában szolgált apostoli nunciusra. Az Albertfalvi Hely- és Iskolatörténeti Gyűjteményben november 27-én nyílt kiállítás az érsek különleges életútjába, személyes tárgyaiba nyújt betekintést.

A megnyitó vendégeit Beleznay Andor az Albertfalvi Hely- és Iskolatörténeti Gyűjtemény vezetője köszöntötte, majd az Albertfalvi Lokálpatrióta Egyesület alelnöke Máté Róbert beszélt Kada Lajos különleges életútjáról. Sümegh László az egyesület alelnöke személyesen is találkozott az érsekkel, emlékeit a közönséggel is megosztotta.
A Kada Lajosról levetített portréfilmek szerint Magyarországról ő jutott a legmagasabb pozíciókba a pápai állam diplomáciai ranglétráján. A vatikán nagyköveteként számos országban dolgozott, köztük Pakisztánban, Costa Ricában, Spanyolországban és Németországban. 1946-ban hagyta el hazáját, ahova sokáig nem térhetett vissza, ám a magyarok ügyét mindig szívén viselte és diplomáciai tevékenysége közben segítette.
A magyarok többsége az 1991-es pápalátogatás alkalmával ismerte meg nevét, ő fordította a szentatya beszédeit magyar nyelvre. Később Albertfalván a Szent Mihály templomban rendszeresen celebrált évvégi hálaadó szentmiséket. Életének végén azért tért vissza hazájába, mert bárhol járt is a világban, mindig hiányzott számára az anyanyelvi környezet és a magyar kultúra.

Kada Lajos élete utolsó napjaiban kapta meg Újbuda díszpolgári címét, amelyet azonban személyesen már nem vehetett át. A 2019. január 31-ig látogatható kiállításon sok más tárgyi emlék mellett, ezt a kitüntető oklevelet is megnézhetik az érdeklődők.

D.B.S.