Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

Kokeshik üzenete Japánból

Újbuda   |   2018, január 19 - 12:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

A kokeshik Japán északi részéről származó fából faragott babák. A hagyományosan japán férfi mesterek által készített gyerekjátékokat az 1600-as évek óta spirituális tárgyként is használták. Tóth-Vásárhelyi Réka iparművész egyedi babái január 18-ától láthatók a B32 Galéria és Kultúrtérben.

Tóth-Vásárhelyi Réka rendszeresen képviseli Magyarországot Japánban az országos kokeshiversenyeken. 2016-ban Shiroishiben, egyetlen külföldi résztvevőként megkapta a japán gazdasági, kereskedelmi és iparügyi miniszter díját. Ő az első nő babakészítő, aki képes volt nyerni egy olyan mezőnyben, ahol elsősorban hazai művészek alkotásait láthatja a japán közönség az ország minden részéből Hokkaidótól Okinawáig. Ezer babából válogatta ki a zsűri a legjobbakat, Réka Öltöztetős kokeshi szekrénnyel című alkotása mindenkit lenyűgözött.

A művésznő gyerekkorában szeretett bele a keleti kultúrába. Szüleinek évekig japán szomszédai voltak, a két család szinte egy közösségként élt egymás mellett. Később ösztöndíjjal kijutott a felkelő nap országába, ahol a Kobe Egyetemen többféle órára járt, így ismerkedett meg Tsukawaki Jun szobrászművész mellett a fa megmunkálásával is. Az igazi áttörést Réka képes mesekönyve hozta meg, amely egy kokeshi baba történetén keresztül mutatja be a japán kultúrát a magyar gyerekeknek. A képzőművész a kiadvány sikerén felbuzdulva kezdett el kokeshiket készíteni. A B32-ben rendezett kiállításán többek között az Aoki Ryokától, Japán egyik legnagyszerűbb mesternőjétől kapott nyers fababákból általa készített kokeshiket is láthatják az érdeklődők.

Tóth-Vásárhelyi Réka legújabb tárlatán a japán népművészet gyökereiből táplálkozva magyar motívumokba, illetve vietnami népviseletekbe öltöztetett figurák is megjelennek. Ezek a kokeshi kreatív, „sosaku” változatai, amelyekhez sokszor már a szobrászművészetet is segítségül hívják.

K. G.