Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Közlekedés ünnepek idején

Újbuda   |   2019, december 18 - 11:45
Nyomtatóbarát változatSend by email

Ünnepekkor sűríti járatainak indulását a forgalmas vonalakon a Budapesti Közlekedési Központ. December 27-től éjjel 1 óráig jár a 2-es és a 4-es metró, egész éjjel közlekedik az 5-ös, a 7-es, a 8E és a 9-es busz. Szilveszterkor egész éjszaka lehet utazni a 2-es, a 3-as és 4-es metróval, az 5-ös, 7-es, 8E és 9-es busszal, a HÉV-ekkel, valamint az éjszakai járatokkal.

A 3-as metró 2020. január 5-ig minden nap, hétvégén is Újpest-központ és a Nagyvárad tér között közlekedik. A Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között ebben az időszakban továbbra is metrópótló busz viszi az utasokat.

December 21-én (szombaton) és 22-én (vasárnap) a megszokott hétvégi menetrend szerint indulnak a fővárosi közösségi közlekedési járatok, továbbá az elmúlt hétvégékhez hasonlóan a megszokottnál sűrűbben közlekedik a 2-es, a 4-es, a 6-os és a 17-es villamos, valamint a 80-as trolibusz.

Közlekedés Szenteste: 16 órától már az éjszakai járatokkal

December 24-én (kedden) a nappali közösségi közlekedési járatokkal egészen 15-16 óráig lehet utazni. Az utolsó metrószerelvények 15:30 körül indulnak a belvárosból, ehhez igazodik a nappali felszíni járatok 15-16 óra körüli utolsó indulása is. Idén Szenteste közlekedik a H5-ös, a H6-os és a H8-as HÉV is. Ahogyan az elmúlt években is, a nappali járatok 15-16 óra körüli utolsó indulása után idén is az éjszakai hálózat járataival lehet közlekedni Budapesten. Az éjszakai közlekedésben megszokott csatlakozási, átszállási lehetőségek ebben az időszakban is biztosítottak. A Deák Ferenc tér és a repülőtér között egész nap közlekedik 100E busz, emellett változatlanul 0-24 óráig jár a 200E busz a Nagyvárad tér és a repülőtér között.

Közlekedés a két ünnep közötti napokon

Idén nemcsak szilveszterkor, hanem az azelőtti éjszakákon is segíti a BKK a közlekedést. A december 27-ről 28-ra virradó éjszakától kezdve a 30-ról 31-re virradó éjszakáig

  • a 2-es és a 4-es metró a szokásosnál hosszabb üzemidővel, éjjel 1 óráig közlekedik,
  • a belvárost érintő kiemelt nappali autóbuszjáratok – az 5-ös, a 7-es, a 8E és a 9-es busz – pedig éjjel-nappal közlekednek a szokásos éjszakai járatok mellett.

December 31-én a bevásárlóközpontokat is érintő autóbuszok többsége az áruházak bezárását követően – jellemzően 17-18 óra után – már nem érinti bevásárlóközponti megállóját.

Közlekedés szilveszter éjszaka

December 31-e, szilveszterkor egész éjjel közlekednek 2-es, a 3-as (Újpest-központ és a Nagyvárad tér között) és a 4-es metró szerelvényei. A 1-es metró éjjel 1 óráig jár, azaz a belvárosi megállókban körülbelül negyed 2-kor lehet még felszállni rá. Egész éjjel közlekedik továbbá a 4-es és a 6-os villamos, valamint az 5-ös, a 7-es, a 8E és a 9-es busz. A HÉV-vonalakon is egész éjszaka járnak a szerelvények.

Az éjszakai buszok vonalán sűrűbben induló vagy nagyobb befogadóképességű járművek közlekednek, több járat pedig meghosszabbított üzemidővel közlekedik. A belváros felől a metrókat érdemes igénybe venni, mivel Újpest-központtól, a Móricz Zsigmond körtértől, az Örs vezér terétől, illetve a Nagyvárad térről a metróhoz csatlakozó éjszakai járatok sűrűbben indulnak. Káposztásmegyer felé a Nyugati pályaudvartól, Rákospalota felé Újpest-központtól, míg Kispest és Pestszentlőrinc felé a Nagyvárad térről indul a 914-es és a 950-es járat. A metrók és a nagykörúti villamosok által érintett főbb átszállópontoktól a megszokott éjszakai járatok sűrűbben indulnak a külső végállomások irányába.

Az ünnepek idején is közlekedik a karácsonyi fényvillamos, a fénytroli és az adventi hajó.

Közlekedési rend a BKK-nál

  • December 23-án (hétfőn) az iskolaszünetben érvényes pénteki menetrend lesz érvényben a fővárosi közösségi közlekedésben. 24-ére (keddre) virradóra az éjszakai járatok esetében a hétvégi menetrendet kell figyelni.
  • December 24-én (kedden) a közösségi közlekedési járatok reggel és napközben a szombati menetrendjük szerint közlekednek, december 24-ről 25-re virradóra az éjszakai, valamint az éjjel-nappal közlekedő járatokkal a munkanapi menetrendjük szerint lehet utazni.
  • Karácsony napjain, december 25-én (szerdán) és 26-án (csütörtökön) az ünnepnapi/munkaszüneti napi indulásokat kell figyelni a menetrendben. Az éjszakai buszjáratok december 25-ről 26-ra (szerdáról csütörtökre) és december 26-ról 27-re (csütörtökről péntekre) virradóra a hétvégi menetrendjük szerint közlekednek.
  • December 27-én (pénteken) és 28-án (szombaton) a szombati menetrend lesz érvényben, december 29-én (vasárnap) a vasárnapi menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok. Az éjszakai járatok december 27-ről 28-ra (péntekről szombatra) és december 28-ról 29-re (szombatról vasárnapra) virradó éjjel a hétvégi menetrendjük szerint indulnak.
  • December 30-án (hétfőn) és 31-én (kedden) az ebben az időszakban jellemző utazási szokásokhoz igazodó év végi munkanapi menetrend lesz érvényben. Az éjszakai járatok esetén december 29-ről 30-ra (vasárnapról hétfőre) és 30-ról 31-re (hétfőről keddre) virradóra a munkanapi menetrendet kell figyelni.
  • 2020. január 1-jén (szerdán) a közösségi közlekedési járatok az ünnepnapi/munkaszüneti menetrend szerint közlekednek.
  • Január 2-án (csütörtökön) és 3-án (pénteken) az iskolaszüneti menetrend lesz érvényben.
  • Január 6-tól a járatok a tanítási időszakban érvényes menetrendjük szerint közlekednek.

Bővebb tájékoztatás érhető el a bkk.hu/evvege és a www.bkk.hu/menetrendek oldalon.

Változik a vonatok és a Volán-járatok közlekedési rendje az ünnepi időszakban. A MÁV vonatai december 23-án a pénteki, 24-én a szombati, 25-től 28-ig az ünnepnapi, 29-én a vasárnapi közlekedési rend szerint közlekednek. A jövő év elején is lesznek változások: január 1-jén az ünnepnapi menetrend érvényes, január 2-án, csütörtökön viszont már a munkanapokon megszokott időpontokban indulnak a járatok.
Az előzetes becslések szerint december 20-án és 23-án is várhatóan több mint 100 ezren utaznak majd. A tömeges visszautazás miatt január 1-jén délután és január 2-án reggel, az iskola szünet vége miatt pedig 5-én várható majd napi 100 ezret meghaladó utasforgalom. A vasúttársaság ezért a személy-, sebes- és gyorsvonatokon kívül - a helyfoglalások figyelembevételével plusz kocsival kiegészített - InterCityket is indít.
A vasúttársaság a pénztárak előtti sorban állás elkerüléséért azt javasolja az utazóknak, hogy a menetjegyet váltsák meg interneten vagy a mobilos applikációban, ahol 10 százalékkal olcsóbbak a jegyek. Továbbá a januári bérleteket is érdemes január 5. előtt megvenni.
A szokásos kedvezmények az ünnepi időszakban is érvényesek. A 26 éven aluliak - de már nem tanulók - 33 százalékos kedvezménye december 20-án 10 órától január 1-jén éjfélig vehető igénybe.
A Volánbusz Zrt. azt közölte, hogy a buszok 21-én szombaton a szabadnapi, 22-én a munkaszüneti menetrend szerint közlekednek, a hét első munkanapját megelőző napra meghirdetett járatok azonban nem járnak. 23-án a tanítási szüneti menetrend szerint, 24-én a szokottnál ritkábban, korlátozásokkal, 25-26-án a munkaszüneti menetrend szerint, szintén korlátozásokkal közlekednek a buszok. 27-én és 28-án a szabadnapi, 29-én a munkaszüneti, 30-án és 31-én a tanítási szüneti, január 1-jén a munkaszüneti, 2-án és 3-án pedig szintén a tanítási szüneti menetrend lesz érvényben.
Szilveszter éjszaka és Újév hajnalban egyes járatok nem, vagy korlátozásokkal közlekednek, egyes településeken a helyi járatok eltérhetnek a fentiektől. A menetjegyeket érdemes időben megvásárolni, a decemberi helyi és helyközi bérletek pedig január 7-én éjfélig érvényesek.
Bővebb tájékoztatás a www.mavcsoport.hu és a www.volanbusz.hu/hu/hirek/hirek/hir/34708 honlapon található.