Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Médiumok között - Kiállítás a B32-ben

Újbuda   |   2016, június 30 - 11:31Nyomtatóbarát változatSend by email

A nyelv nem megbízható eszköz címen nyílt kiállítás a Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakos munkáiból a B32 Galéria és Kultúrtérben június 29-én. Az intermédia, azaz a médiumok közötti művészetet kutató, használó csapatnak ezúttal nem vezetője, hanem egyenrangú résztvevője volt a szak két tanára, Kaszás Tamás és Szegedy-Maszák Zoltán.

Szegedy-Maszák Zoltán képzőművész szerint a kiállított művek a beszélt nyelv, illetve a zenei- vagy művészi nyelv kapcsolatát és ellentétét kutatják, igyekeznek feltárni. Az alkotások egy része év közben készült, más részük kifejezetten erre a tárlatra állt össze. Az sem mellékes, hogy a munka során a művészek, a kiállítótérben pedig a művek hatnak egymásra, így az értelmezések csak bővülnek.

A kiállításon fotó-sorozatok, videó művek mellett augmented reality, azaz az élő videó képet hanggal és grafikával kiegészítő, ezáltal a műbe a nézőt is bevonó munkák láthatóak, július 20-ig.

B. Gy.