Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 16. vasárnap, Julianna, Lilla

Mozgóképes kérdésekkel bővül a KRESZ-vizsga

Újbuda   |   2015, december 18 - 12:37
Nyomtatóbarát változatSend by email

A közlekedési szituációk élethűbb megjelenítése érdekében mozgóképes kérdésekkel bővül 2016 januárjától minden kategóriában a KRESZ-vizsga - állítja a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH).

A közleményük szerint az eddig alkalmazott korszerű ábrák, grafikák, fényképek mellett megjelenő kisfilmek egy konkrét forgalmi szituációt és nem egy kiragadott pillanatot ábrázolnak majd. Az NKH azt írta, a fejlesztés nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a vizsgázók élethűbb megjelenítésben értelmezhessék - ezáltal jobban megértsék - az adott közlekedési helyzetet, így jóval felkészültebben kerülnek ki a forgalomba, ennek következményeként pedig jelentős mértékben javulhat a közlekedésbiztonság és a közlekedési kultúra.
Hozzátették, a filmbejátszások legfeljebb tíz másodpercesek és a kérdés megválaszolására adott egy percen belül akár többször is lejátszhatóak, de a válaszadásra összesen ezeknél a kérdéseknél is csak egy perc áll rendelkezésre.
Nem változik a vizsgán feltett összes kérdés száma, összes pontértéke és a megfelelés ponthatára sem - közölte a hatóság.
A szervezet emlékeztetett arra, hogy idén januárban a számítógépes elméleti vizsga "kérdésbankja" teljesen megújult. Ez egyrészről a korszerűtlen, elavult ábrázolások, technikai megoldásokkal kapcsolatos kérdések modernizálásából állt annak érdekében, hogy a járművezető-jelöltek a gyakorlatban alkalmazható tudást szerezhessenek. Másrészről a kérdések száma jelentősen nőtt, így elkerülhetővé vált az a helytelen tanulási módszer, amikor a vizsgázó csak memorizálja az adott kérdéshez tartozó helyes választ - írták.

MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Indul a Cziffra György Fesztivál  

Vasárnap kezdődik a Cziffra György Fesztivál Budapesten; a február 23-ig tartó jubileumi esemény kiemelt vendégművésze Vagyim Repin hegedűművész lesz.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.