A lakás értéke jelentősen változhat egy-egy átalakítás (bővítés vagy korszerűsítés) során, de az ingóságok értéke is megugorhat nagyobb értékű eszközök (televízió, laptop) beszerzésével – hangsúlyozza Csikós Dániel, a Genertel vezérigazgatója. Szerinte ha a biztosítást nem igazítják az új feltételekhez, az ingatlan alulbiztosított lesz, így kár esetén a biztosító csak arányos mértékben, vagyis csupán részlegesen tud kártérítést nyújtani.”
Megdöbbentő, hogy miközben a család legfontosabb vagyontárgyáról beszélünk, a tulajdonosok mennyire kevés figyelmet fordítanak a megfelelő fedezetre. A válaszadóknak csupán 40 százaléka biztos abban, hogy kár esetén a lakásbiztosítása megfelelő fedezetet nyújt. Míg további 24 százalék ezt csak valószínűsíteni tudja, 36 százalék erről egyáltalán nincsen meggyőződve. Ennek az is oka, hogy az adatok szerint az ügyfelek kevesebb mint kétharmada él évente a biztosító által felkínált értékkövetéssel, ami hosszú évek során jelentősen leértékeli a lakásbiztosításokat.
A hazai lakástulajdonosok többsége ma is hosszú távra köti a lakásbiztosítását: a szerződések 41 százaléka öt évnél régebbi, további 26 százalékuk köttetett 3-5 éve. A fennmaradó 33 százaléknyi szerződés egy része szintén nem a lakásbiztosítás karbantartása, a korábbinál kedvezőbb feltételek tudatos nyomon követése miatt született, hanem például a tulajdonviszonyok változása miatt.
A piaci verseny erősödésének hatására az elmúlt években a lakásbiztosításokba egyre több szolgáltatást építenek bele a biztosítók. Az ügyféligények egyre alaposabb megismerése révén például az autó- és utasbiztosítások után ezen a területen is megjelentek a különféle assistance-szolgáltatások, amelyek immár hat-nyolc szakma vészelhárító lakásszerviz-szolgáltatásait kínálják, éjjel-nappal. Ezek mellett olyan balesetbiztosítási, felelősségbiztosítási elemekkel is gazdagodtak ezek a termékek, amelyekről öt-tíz éve sokszor nem is álmodhattunk, és a lopáskárokkal kapcsolatos védelem is sokkal szélesebb körű lett, mint akkoriban. Egyértelmű, hogy ma már ugyanakkora díjért jóval szélesebb fedezetet érhetünk el, mint akkoriban. Ez is egy olyan tényező, amely mindenképpen indokolja a régi feltételekkel kötött lakásbiztosítások felülvizsgálatát.
A felmérés kitért arra is, hogy milyen káreseményektől tartanak leginkább az ügyfelek. A legtöbben (28 százalék) a tűzkárt említették első helyen, de a lista elejére kerültek olyan egyéb elemi károk is, mint a villámcsapás (13 százalék) vagy a különféle viharkárok. A nem elemi károk között messze a csőtörés vezet (18 százalék), de a lopáskárokat (8 százalék) is sokan sorolták a legfenyegetőbbnek tartott káreseménynek a lakástulajdonosok.
Újbuda