Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 14. csütörtök, Aliz

Nyílt napot rendeztek a Tüskecsarnokban

Újbuda   |   2015, január 19 - 13:37
Nyomtatóbarát változatSend by email

Több százan vettek részt a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club, a BEAC által szervezett a sportrendezvényen a Tüskecsarnokban. A nyílt napon fitnesz órákat és focitornát tartottak, a klub ezeket a sportolási lehetőségeket mutatta be, saját edzői tartottak bemutatókat.

A novemberben átadott Tüskecsarnokban rendezett nyílt napot múlt pénteken a BEAC Sportegyesület. A létesítmény lehetőségi mellett az egyesület sportágainak széles választékát is bemutatták. Simon Gábor, a BEAC ügyvezetője elmondta, a rendezvény célja, hogy az újbudaiak megismerjék, mennyi lehetőséget rejt a négyezres sportcentrum.

Az egyetemi egyesület szakmai partnerként, gyakorlott edzőkkel, oktatókkal szervezi a Tüske Fitnesz edzéseit, programjait és tart profi edzéseket is. A komplexumban mindenki megtalálja a megfelelő mozgásformát. Egy tavaly decemberben, a Nemzeti Sportközpontokkal kötött együttműködési megállapodást szerint január 19-től indulnak a csoportos órák: az érdeklődők aerobik, spinning, spin racing, alakformáló, zsírégető, jóga és pilates edzésekre regisztrálhatnak, de a kínálatban szerepelnek funkcionális edzésformák is.

A nyílt nap egyik kiemelt eseménye volt a BEAC és az ELTE harmadik alkalommal szervezett ELTE-Infopark Kupája. A tornán tizenkettő, az ELTE vonzáskörzetében, az Infoparkban működő cég csapata indult. Az eddigi tornákon részt vett a Telekom, a Lufthansa, az Evosoft, a GEA-EGI, a Strabag, a Vodafone, a MOL és a Swietelsky csapata is.

T.D.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Díjazták a kiemelkedő sportteljesítményeket  

Kitüntették a diákolimpia legjobbjait, és átadták a Papp László Sportolói Ösztöndíjakat november 6-án, az önkormányzat dísztermében. Az intézményvezetők is ekkor vehették át az eredményességi támogatásról szóló szerződéseiket, emellett elismerésben részesült két pedagógus.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.