Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 8. szerda, Ellák

sportesemény

Ovi Olimpia volt a kerületben  

Tavaszi Ovi Olimpiát rendezett az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. a Gabányi László Sportcsarnokban április 7-én. A rendezvényen 14 óvoda gyermekei versengtek egymással sorversenyeken és mozgáskoordinációt segítő gyakorlatokban.

Hétvégén sportágat választott Újbuda  

Hétvégén sportágat választott Újbuda

Több mint 70 egyesület és mintegy 10 ezer érdeklődő vett részt 5. Válassz Sportot Újbudán! rendezvényen. A közel negyven sportágat bemutató eseményt szeptember 12-én tartották a Kopaszi-gáton.

Hamarosan indul az Ironman 70.3 Budapest Triatlonverseny  

Augusztus 22-én rendezik meg Budapesten az IRONMAN 70.3 nemzetközi triatlonversenyt, melynek központja és legfőbb bázisa idén is a Kopaszi-gát lesz. . A versenyzők 1,9 kilométert úsznak, 90 kilométert tekernek és 21,1 kilométeres félmaratoni távot futnak; teljesítésével akár kvalifikációs helyet is szerezhetnek a 2016-os ausztráliai IRONMAN 70.3 világbajnokságra.

Újbudai érmek a 30. Telekom Vivicitta Városvédő Futáson  

Horváth Zsanett a 30. Telekom Vivicitta Városvédő Futáson

A jubileumi 30. Telekom Vivicitta Városvédő Futás két napjának tíz futamára 26 029 nevezés érkezett a Budapest Sportirodához, jelentette be a Margitszigeten is túlra hallatszó üdvrivalgás közepette Kocsis Árpád versenyigazgató. Így ez a verseny minden idők leglátogatottabb szabadidős sporteseménye Magyarországon! Ezzel igazán méltó módon ünnepelték a futók a 30 éves évfordulót, melyre a 2015 A futás éve szlogen jegyében került sor.

Sport. Hagyomány. Élmény.  

Sport. Hagyomány. Élmény.

Az év sportfesztiváljának ígérkezik az idei Dunai Regatta. Az eseményen a magyar egyetemek csapatai mellett részt vesznek az amerikai Harvard és Princeton egyetem diákjai is.

Hetekig tart a Curling OB Újbudán  

Hetekig tart a Curling OB Újbudán

A Kamaraerdő ad otthont 13. Curling Országos Csapatbajnokságnak. Az ország egyetlen hivatalos curling csarnokában heteken át tartó sportesemény tétje nagy: a győztes férfi és női csapatok képviselik hazánkat az Európa-bajnokságon Dániában, novemberben.

Nyílt napot rendeztek a Tüskecsarnokban  

Nyílt napot rendeztek a Tüskecsarnokban

Több százan vettek részt a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club, a BEAC által szervezett a sportrendezvényen a Tüskecsarnokban. A nyílt napon fitnesz órákat és focitornát tartottak, a klub ezeket a sportolási lehetőségeket mutatta be, saját edzői tartottak bemutatókat.

Nyílt napot tart a Tüskecsarnok  

Nyílt napot tart a Tüskecsarnok

Január 16-án, pénteken négy órától közös mozgásra várják az érdeklődőket a Tüskecsarnokban. Az ingyenes rendezvényre azokat is invitálják, akik az épületre kíváncsiak, illetve akik csak benéznének a komplexumba.

Új időpontban a Válassz sportot Újbudán!  

Új időpontban a Válassz sportot Újbudán!

Szeptember 27-én lesz a - korábban az időjárás miatt elhalasztott - Válassz sportot Újbudán! rendezvény a Lágymányosi öbölben. A negyedik alkalommal tartott eseményen a látogatók megismerkedhetnek a kerület sportegyesületeivel és azok kínálatával, az újbudai sportolási lehetőségekkel. A területet a Hengermalom úti bejárattól érdemes megközelíteni.

Testébresztésre hívták az újbudaikakat  

Testébresztésre hívták az újbudaikakat

Idén 16. alkalommal rendezte meg a Magyar Szabadidősport Szövetség a Coca-Cola Testébresztő Családi Mozgásfesztivált. A rendezvényen nemtől és kortól függetlenül, bárki kipróbálhatta magát a különféle sportjátékokban, a borongós idő ellenére közel ötezren vettek részt a programon.

Testvérvárosi kiállítás a Mercedes-múzeum székhelyén  

Testvérvárosi kiállítás a Mercedes-múzeum székhelyén

A tavasz és a nyár a legkedvezőbb időszak partnervárosi kapcsolataink ápolására. Marosvásárhelyen a város ünnepén, Adán és Nádszegen kulturális és sporteseményeken vehettek részt Újbuda képviselői, a németországi Stuttgart-Bad Cannstattban pedig újabb kiállítással folytatódott a testvérvárosi galériák együttműködése.

Második helyezés a 24 órás Úszógálán  

csapat, váltók
Október végén immár 7. alkalommal rendezte meg Dunaújváros a Fabó Éva Sportuszodában a 24 órás Úszógáláját. A maximum 20 főből álló 16 váltók között Újbudát a Budai XI. SE Triatlon Szakosztálya képviselte.

Kezdetét vette az U-19-es férfi kézilabda-világbajnokság  

kupa, díj
Idén Budaörs és Érd városa ad otthont az U19-es férfi kézilabda világbajnokságnak. Az világraszóló sportesemény szervezésében Újbuda is tevékenyen részt vett és a 24 országból érkező 500 ifjú sportoló szálláshelye is a XI. kerületben lesz a 100 mérkőzésen át tartó viadalon.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.