Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 24. szombat, Bertalan

Párizs világa a B32-ben

Újbuda   |   2019, május 21 - 11:44
Nyomtatóbarát változatSend by email

Főként Franciaországban alkotó magyar művészek festményei, szobrok, tusrajzok, világhírű fotók alkotják Nemes Judit képzőművész és Szöllősi-Nagy András közös gyűjteményét. A kollekcióból nyílt kiállítás június 5-ig látható a B32 Galéria és Kultúrtérben.

Nemes Judit a ’60-as években, már gimnazistaként rendszeresen járt kortárs tárlatokra későbbi férjével, Szöllősi-Nagy Andrással. Fiatalon álmodozott a műtárgyakról és saját kollekcióról. A műgyűjtést valódi szenvedéllyel Franciaországban kezdte férjével, ahol találkoztak a művész és műgyűjtő Joseph Kadarral is, aki több ott élő magyar alkotóra hívta fel figyelmüket. Úgymond leletmentésbe kezdtek, amikor munkáikat megvásárolták. Gyakran anyagi nehézségekkel küzdő alkotóktól vettek ma már ritkaságnak számító műtárgyakat, később fotográfia, absztrakt és szürreális munkák mellett konstruktivista, geometrikus alkotások is bekerültek a gyűjteményükbe. A kollekció fotóanyagát 2017-ben, az induló Budapesti Fotófesztiválon mutatták be, majd tavaly a Vízivárosi Galériában is kiállítottak, jelenleg pedig a B32-ben látható szubjektív válogatás Párizs, Paris! címmel. A tárlaton olyan képzőművészek alkotásai láthatók, akik Magyarországról mentek Párizsba, majd megérkeztek „Paris-ba” álmaik beteljesítésére. A válogatás nem stílus alapján történt: a tárlat emlék azoknak a művészeknek, akik vágytak rá, de soha nem jutottak vissza szülőföldjükre. Közöttük van Vera Molnár festő, aki elsők között használt számítógépet munkáihoz a ’70-es években. Látható Anna Mark egy különleges márványporból és színező anyagból készített domborműve, Hajdu István (Étienne Hajdu) szobrász szinte szoborszerű nonfiguratív tusrajza, valamint Beöthy István (Étienne Beothy), a 20. századi plasztika nemzetközi élvonalában tartozó művész munkája is. A gyűjtők missziója, hogy a magyar kultúra kiemelkedő képzőművészeinek életműve fennmaradjon és ismertté váljon mindenki számára.

Nemes Judit festőművész képei szigorú kompozíciókra épülő geometrikus absztrakt művek. A sokféle anyaggal, formával, műfajjal kísérletező művész többek között elektrográfiáiról, mail art munkáiról is ismert. Férjével, Szöllősi-Nagy Andrással közös gyűjteményük a ’90-es évek óta folyamatosan bővül.

A kollekció darabjaiból álló kiállítást július 5-éig tekintheti meg a közönség.

T. K.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Szombaton kezdődhet az aláírásgyűjtés  

Pénteken nyomtatják ki a választási irodák az ajánlóíveket, amelyeken a választók jelölteket ajánlhatnak az októberi helyi önkormányzati és nemzetiségi választásra. A jelöltek és jelölőszervezetek szombattól kaphatják meg az ajánlóíveket, ezzel elkezdődik az önkormányzati képviselők októberi választására az aláírásgyűjtés.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.