Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Pixelek és Poézis a Malomban

Újbuda   |   2018, május 3 - 15:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

Pixelek és Poézis 2.0 címmel nyílt meg Dudás Ágnes fotóművész és Sárhelyi Erika költő közös kiállítása a Malom Közösségi Térben április 28-án. A vizuális művészetet és a lírát bemutató tárlat május 25-ig tekinthető meg.

A kerületben élő Sárhelyi Erika második alkalommal válogatott versei közül a fotós Dudás Ágnes különleges hangulatú képeihez. Korábbi gazdagréti közös kiállításuk sikere után a Malomban Közösségi térben folytatták együttműködésüket Pixelek és Poézis 2.0 címen. Tárlatuk megnyitóján Ujfalvy Szabó Zsolt, az Összefogás Újbudáért Egyesület elnöke köszöntötte a vendégeket, és az alkotók is beszéltek életükről, művészi törekvéseikről. Az eseményen Szóládi Erika színművész szavalta a költő alkotásait, Varga Tamás fotográfus méltatta tanítványának sikereit, Roth István és Bozó Edit pedig megzenésített verseket adott elő.

D. B. S.