Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Pótlóbusz a budai villamosok vonalán

Újbuda   |   2019, június 17 - 10:02Nyomtatóbarát változatSend by email

Három júniusi este, 18-án, 19-én és 20-án este pótlóbusz jár az 59A villamos helyett a teljes vonalon, valamint a 17-es és 61-es villamos helyett a Széll Kálmán tér és Móricz Zsigmond körtér közötti szakaszon karbantartási munkák miatt. A 17-es villamos ugyanebben az időszakban megszokott végállomásai között, azonban a Déli pályaudvar és a Móricz Zsigmond körtér között az 56-os villamos vonalán közlekedik.

Június 18-án, kedden, 19-én, szerdán és 20-án, csütörtökön este 20:30 után a 17-es, 59A és 61-es villamosok forgalmi rendje az alábbiak szerint változik:

- Az 59A villamos nem jár. Helyette a Széll Kálmán tértől a Márton Áron tér érintésével a Mindszenty József bíboros térig közlekedő 59-es pótlóbusszal utazhatnak, amelyre a Széll Kálmán téren a 155-ös busz végállomása mögött, a Dékán utcai gyalogátkelőnél a Márton Áron téren pedig a 8E busz megállójában lehet felszállni. A pótlóbusz útvonala és megállóhelyeinek elhelyezkedése térképes felületen követhető nyomon a BKK FUTÁR alkalmazásban: http://futar.bkk.hu/route/BKK_VP59?layers=GSVB.

- A 61-es villamos rövidített útvonalon, Hűvösvölgy és a Széll Kálmán tér között közlekedik. A Széll Kálmán tér és a Móricz Zsigmond körtér között a 61-es pótlóbusszal utazhatnak, amelyre a Széll Kálmán téren a 139-es busz Várfok utcai végállomásán, a Móricz Zsigmond körtérnél pedig a Villányi úton, a villamos megálló mellett (a Szent Margit Gimnázium előtt) lehet felszállni. A pótlóbusz útvonala és megállóhelyeinek elhelyezkedése térképes felületen követhető nyomon a BKK FUTÁR alkalmazásban: http://futar.bkk.hu/route/BKK_VP61?layers=GSVB.

- A 17-es villamos menetrend szerinti végállomásai között, azonban a Déli pályaudvar és a Móricz Zsigmond körtér között az 56-os villamos vonalára terelve, annak megállóit érintve közlekedik. Az Alkotás utcában és a Villányi úton lévő megállói a 61-es pótlóbusszal érhetők el.

A villamos és a pótlóbusz közötti átszállás esetén nem szükséges új menetjegyet kezelni, a már érvényesített jeggyel lehet továbbutazni.