Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Újratervezi az elektronikus jegyrendszert a BKK

Újbuda   |   2016, augusztus 4 - 11:04
Nyomtatóbarát változatSend by email

Közel egy évnyi vizsgálódás után döntött úgy a BKK Igazgatósága, hogy újra kell tervezni az elektronikus jegyrendszer (AFC) projektet. Szerintük csak így garantálható, hogy a fővárosi elektronikus jegyrendszer az utazók szempontjából is minden igényt kielégítve működjön, illetve megfeleljen a hazai jogszabályi előírásoknak. Az átfogó módosítások a projekt véghatáridejét és forrásigényét nem érintik – ígérik közleményükben.

Az eddigi vizsgálatok és a projekt újratervezése során megállapították, hogy a fővárosi elektronikus jegyrendszer előkészítése és tervezése nem volt kellően megalapozott, az üzembiztos működés veszélyben lett volna. A szakértői vizsgálatok alapján kiderült, hogy az előző menedzsment súlyos szakmai hibát követett el, amikor nem egy integrált, „kulcsrakész” elektronikus jegyrendszer kiépítésére írt ki pályázatot, hanem tulajdonképpen eszközbeszerzésre azok szoftveres integrációja nélkül. - Ezzel a kivitelezőt jelentős felelősségtől mentesítette a korábbi vezetés. Azonban eredeti formájában az elektronikus jegyrendszer nemhogy nem teljesítette volna maradéktalanul a jegyrendszer elégséges követelményeit, de még alapszinten sem működött volna – áll a BKK közleményében. Szerintük a műszaki kiírás számos helyen hibás, hiányos vagy ellentmondásos volt; a lényeges kapcsolódó építészeti munkák, a szoftverintegrációs feladatok kimaradtak a szerződésből. Állításuk szerint aktuális utasforgalmi adatok ismerete és felhasználása nélkül szerződtek a kaputelepítés tervezésére, vagyis a szerződéskötéskor nem lehetett tudni, hogy a telepítendő kapuk mekkora torlódást okoznak majd. Ezenkívül az is kiderült, hogy a fejlett adatátviteli rendszer működtetéséhez nem elég a szerződésekben szereplő 3G adatkapcsolat, hanem 4G kell, sőt bizonyos jogszabályi követelményeket is figyelmen kívül hagytak (pl. katasztrófavédelmi, biztonsági előírások), sok gondot okozott a kellő menekítési útvonalak és a telepíthető kapuk felső korlátjának figyelembevétele.

Időközben a projekt lényeges elemeit érintő jogszabályok is megváltoztak, melyek hatásait az eredeti konstrukció nem képes kezelni. Ilyen például a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény és végrehajtási rendeleteinek változása, amely alapvetően érinti a kártyakibocsátást és az ahhoz kapcsolódó regisztrációs folyamatokat.

A kialakult helyzet kezelése érdekében a BKK megtette, illetve megteszi a szükséges újratervezési lépéseket, az elektronikus jegyrendszer projektben végrehajtja a folyamatszintű változtatásokat, amelyek a jogszabályi megfelelőségen kívül az utasok adminisztrációs terheit minimalizálja. Úgy vélik, ez különös jelentőséggel bír, ugyanis a jelenlegi előírásoknak megfelelő regisztrációs folyamat eredeti elképzelések szerinti megvalósítása elfogadhatatlan és kezelhetetlen állapotot eredményezett volna. A BKK szakemberei folyamatosan tárgyalnak az érintett minisztériumokkal, kormányzati intézményekkel és kormányhivatalokkal annak érdekében, hogy közösen dolgozzák ki az utasok számára minél egyszerűbb eljárásrendet.

A projekt korábban tervezett egyes elemeinek megvalósítását (például a 3-as metró felújítását) is érinthetik módosítások. - Az ezzel kapcsolatos egyes elemek kikerülnek a jövő év végén záruló projektből, és annak II. fázisában valósulnak majd meg. A 2017. december 31-ei zárással tervezett projekt teljes költsége azonban az áttervezések ellenére sem emelkedik, azaz nem haladja meg az EBRD biztosította hitelkeret (54,4 millió euró) és a Főváros vonatkozó Fejlesztési Megállapodásában eredetileg jóváhagyott keret összegét – ígérik. Azonban az áttervezések miatt számos új elemmel és feladattal bővül a projekt feladatlistája, vagyis mindenképpen belső átcsoportosításokra lehet számítani.

A nyár közepén felgyorsultak az egyeztetések a projektet finanszírozó Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bankkal (EBRD) is. Fontos kiemelni még, hogy a Főváros elektronikus jegyrendszer projektje (úgynevezett Smart Card rendszer) számos elemében a legfejlettebb, de kész rendszerként a világon még sehol sem bevezetett megoldásokat céloz meg. Egy ilyen összetett fejlesztési program esetén törvényszerűek a futamidő alatti irányváltások, újratervezési lépések. - A fő cél azonban nem lehet más, mint hogy a projekt befejezésével az utasok kényelmes és biztonságosan működő szolgáltatást vegyenek igénybe – írja a BKK.

Újbuda