Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 12. vasárnap, Pongrác

Újbuda

Lekérdezhető, hogy célba ért-e a bevallási nyilatkozat  

A magánszemélyek február 1-ig tehettek bevallási nyilatkozatot, mellyel megbízták a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt személyijövedelemadó-bevallásuk elkészítésével. Most megnézhetik, hogy az adó- és vámhatóság értesült-e a szándékukról.

Kamarazenei Fesztivált tartottak a Weiner diákjai  

Idén is ünnepi hangversenyt tartottak a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola diákjai a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében. A hangverseny, hagyományoknak megfelelően, a Weiner Kamarazenei Fesztivál gálarendezvénye.

Kormányablak nyílt a Bocskai úton  

Március 10-én kormányablak nyílt az önkormányzat Bocskai úti épületében. A novemberben bezárt okmányiroda az elmúlt hónapokban átalakult, az újonnan létesített hivatal szolgáltatásait bárki igénybe veheti.

Több mint száz kamera vigyáz az újbudaiak biztonságára  

Újbudán a többszöri fejlesztéseknek köszönhetően immáron több mint száz térfigyelő kamera segíti a közterület-felügyelet és a kerületi rendőrkapitányság munkatársait az esetleges szabálysértések és bűncselekmények megelőzésében, rosszabb esetben pedig a tettesek kézre kerítésében. Az önkormányzat a fejlesztésekkel növelni szeretné a kerültben élők biztonságérzetét, valamint megóvni az épített környezetet az esetleges rongálásoktól és kártételektől.

Hosszú távra tervez a rendőrkapitány  

Liskány Csabát nevezték ki 2015. november 1-jétől a XI. kerületi rendőrkapitányság élére, aki addig főosztályvezetői beosztásban teljesített szolgálatot a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályán. Az új kapitány saját bevallása szerint elhivatott a szakmáját illetően. 18 éve dolgozik rendőri kötelékben, és szeretné hosszú távon szolgálni a kerületet.

Mi lesz a Délivel?  

A kormánynak van olyan terve, mely szerint lebontanák a Déli pályaudvart és a helyén parkot alakítanának ki – ismertette Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ha ez megtörténik, a kelenföldi pályaudvart uniós forrásból fejlesztenék – írja a Portfolio.

Ünnepi virágdíszbe öltözteti Budapestet a Főkert  

Idén is több mint 100 ezer árvácskát ültet ki a kiemelten kezelt zöld területekre a FŐKERT Nonprofit Zrt. A mintegy 4500 négyzetméternyi területen 110 ezer vibráló színű növény színesíti a Nemzeti Ünnepet.

Oldalak