Indul a Lajkó maraton
December 19. és február 28. között 15 eseményből álló koncertsorozatot tart Lajkó Félix hegedűművész és bemutatja a Fonó gondozásában megjelent új lemezét. A turnéra ugyancsak a Fonóban készült fel a művész.
December 19. és február 28. között 15 eseményből álló koncertsorozatot tart Lajkó Félix hegedűművész és bemutatja a Fonó gondozásában megjelent új lemezét. A turnéra ugyancsak a Fonóban készült fel a művész.
Távozik a Budapesti Közlekedési Központ, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt., a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., valamint a FŐTÁV Zrt. jelenlegi vezetője. A Fővárosi Közgyűlés szerdán zárt ülésen döntött személyi változásokról.
A Fogyatékos Emberek Világnapjához kapcsolódó rendhagyó osztályfőnöki óra, játékos iskolai vetélkedő helyszíne volt a Barba Negra Music Club. A szervező, Nem Adom Fel Alapítvány olyan fogyatékosokat segítő szervezeteket hívott, melyek játékos feladatok során közelítették egymáshoz a sérült, illetve ép gyermekek világát. A rendezvény Újbuda Önkormányzatának támogatásával jött létre a Jobb Velünk a Világ programsorozat keretében.
A köznevelés fejlesztési irányai, a pedagógus kompetenciák valamint a bevezetési szakaszban lévő minősítési rendszer iránt érdeklődtek legtöbben az Újbudai Köznevelési konferencián. Az Újbudai Pedagógiai Intézet, Újbuda Önkormányzata és a KLIK által szervezett szakmai találkozót a hetedik alkalommal tartották a Szent Imre Gimnáziumban.
Azok, akik a Nyéki Imre uszodában 2014. 11. 11–18. között jegyet vagy bérletet vesznek, nyereménysorsoláson vehetnek részt.
Szó szerint emberléptékű lesz a Széll Kálmán tér, tavasztól ugyanis több villamos sem halad át rajta a felújítási munkák alatt: gyalogolni kell a 61-es és a 18-as villamos ideiglenes végállomásai között, a fonódó villamoshálózat befejezése miatt pedig buszok pótolják a 4-6-os járatokat. A szépségnek ára van, az eredmény korszerű közösségi tér lehet.
Csaknem félmillió háztartás fizethet kevesebbet a távfűtésért a Főtáv és az Alpiq közös beruházásának köszönhetően. A lakótelepeket összekötő vezetékek kiépítésével létrejön egy egységes dél-budapesti hálózat, amely megteremti a verseny lehetőségét a hőtermelő erőművek között. A projekt költsége 18 milliárd forint.
Figyelem, több út járhatatlan Újbuda szomszédságában, illetve a jég és ónos eső helyzet érinti a kerület egyes részeit is. Fokozott figyelemre intenek az önkormányzatok.
Az újbudai csokoládémanufaktúra úgy veszi fel a versenyt a legjobb minőségű kézműves csokigyártókkal, hogy közben a társadalmi felelősséget szem előtt tartva autizmussal élő munkaerőt alkalmaz. Emellett gyakornoki programot is indított, ahol munkatapasztalatot szerezhetnek az átlagosnál több akadállyal szembesülő emberek.
Mozgáskutató-és Mozgásfejlesztő Központ kezdi meg működését a Baráti Bőrlabda FC Albert utcai központjában. A futballtehetségek felkutatásával és utánpótlás neveléssel foglalkozó sportegyesület mostantól speciális mérőműszerekkel vizsgálja a kerületi sportolók mozgását.
Hétvégén tartották a múlt héten átadott Tüskecsarnok első rendezvényét. A 23. All-Star Kelet-Nyugat Kosárlabda Gálán az ország legjobbjai csaptak össze. Az élménykosárlabdát bemutató látványos gálameccs végül döntetlennel ért véget.
Kórusművekkel és egyházi köszöntővel nyílt meg advent első vasárnapján a karácsonyi vásár, az Allee-nál. Az önkormányzat évről-évre minőségi, kézműves portékát kínáló árusokat invitál a vásárra; a bevásárlóközpont melletti sétányon, házi finomságoktól kezdve ajándéktárgyakig, mindent megtalálni.
Hetek óta télre készülnek a közutak tisztításában érintett szolgáltatók, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. november közepétől, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. november 10-től váltott téli munkarendre. Az Újbuda Prizma egy hótakarító gépet üzemeltet a kerületben, a nagyobb méretű hókotrók bevetéséről a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. dönt az aktuális időjárási viszonyok alapján.
Díszbe öltöztetett kirakatok, aranyos plüssállatok és óriási karácsonyfák. November közepétől ez a látvány uralja a plázákat és üzleteket, ahol a karácsonyi hangulat megteremtésével igyekeznek vásárlási lázba hozni a látogatókat. Lapunk utánajárt, milyennek ígérkezik az idei ünnepi szezon.
Átadták a felújított XXII. kerületi Tüdőgondozó és Pszichiátriai Gondozót. A Fehérvári úti Szent Kristóf Szakrendelőhöz tartozó intézmény rekonstrukciója Újbuda és Budafok közös finanszírozásával valósul meg. A nagy betegforgalmat bonyolító rendelő Albertfalva lakosait is ellátja.