Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 23. hétfő, Tekla

Hírek: Tudomány

A Műegyetemen is megnyitották a tanévet  

Szeptember 6-án Józsa János rektor köszöntötte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 238. tanévének megnyitójára érkezett hallgatókat, oktatókat, és az ünnepség díszvendégeit. Az eseményen részt vett Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője, valamint Hoffmann Tamás polgármester is.

Hét elején látható a legtöbb hullócsilag  

Idén hétfőről keddre virradó éjszaka várható az augusztusi csillaghullás tetőpontja - mondta el Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára az MTI-nek.

Nyilvánosak a felsőoktatási ponthatárok  

Szerda este nyilvánosságra hozták a 2019. évi általános felsőoktatási felvételi ponthatárait. Ezzel eldőlt, hogy a több mint 112 ezer jelentkező közül hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára, és ki hol kezdheti meg a tanulmányait szeptemberben.

Ötven éve lépett ember a Holdra  

Az ember Holdra lépésének félszázados évfordulója július 20-a, amely annak idején az Apolló 11 expedícióval valósult meg. A Hold meghódítóit szállító űrhajó 1969. július 16-án startolt, majd nyolcnapi űrutazás és a holdraszállás végrehajtása után leszállóegysége július 24-én tért vissza a Földre. Az Apollo 11 expedíció világszerte ismertté tette az égitest felszínére lépő Neil Armstrong és Buzz Aldrin, valamint harmadik társuk, a Holdra szállást a parancsnoki űrhajóból kísérő Michael Collins nevét.

Előnyben az innovatív megoldások  

Idén öt új okostantermet adtak át és további kettőt helyeztek tesztüzembe a kerületben. Újabb kettőt – az adott iskolákban már a másodikat – vehetnek birtokba a tanulók a 2019/2020-as tanév első felében. Az első saját fejlesztésű okostantermet 2014-ben alakította ki az önkormányzati Újbuda Smart 11 Üzemeltető és Fejlesztő Nonprofit Kft. a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnáziumban. Ma már összesen 14 ilyen terem működik Újbudán.

Okostechnológiával az idősekért  

A hatvan éven felüli korosztály okostechnológiai ismereteinek továbbfejlesztését célzó kétnapos szakmai konferencia kezdődött június 27-én Újbudán. Az időskorúak innovációját elősegíteni hivatott I-Care-Smart projekt nyitórendezvényén Molnár László alpolgármester köszöntötte a résztvevőket.

Kiváló értékelést kapott a BME  

A Műegyetem az ELTE-vel holtversenyben a 2. helyen szerepel a magyar egyetemek között a nemzetközi együttműködések és kutatási hatékonyság tekintetében.

A digitális sikerek Újbudán  
 

A digitális témahéthez kapcsolódva rendezték meg a T-MA: Újbuda és a Digitális Hőskor többfordulós csapatverseny döntőjét az Újbudai Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium aulájában. A versenyen öt újbudai gyerekcsapat mérte össze digitális ismereteit és helytörténeti tudását.

A Nature legolvasottabb cikkei között az ELTE fizikusainak közleménye  

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék kutatóinak közleménye a Nature Scientific Reports lapban megjelent 17 ezer cikk közül került a legjobbak közé: a mammográfiai szűréseket forradalmasító eljárást bemutató cikk a múlt év 30. legolvasottabbja lett. A tudományos közlemény egy innovatív eljárás, az úgynevezett deep-learning (mélytanuló) rendszer alkalmazását mutatja be a mammográfiai diagnosztikában.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Ismét lesz T-MA verseny  

Harmadszor indítja útjára a Képességforrás Egyesület az Összefogás Újbudáért Egyesülettel közösen a T-MA versenyt, amely részben kompetencia alapú, részben a megszerzett ismeretek kreatív felhasználásán alapszik. Idén újdonság a digiértés, vagyis a digitális formában megjelenő információk, szövegek értelmezése, a köztük való gyors és megbízható eligazodás. A rendezvényről az ötletgazda, Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő beszélt.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.