Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Csökkenő ingatlanárakra várnak a vevők Újbudán

Újbuda   |   2017, február 14 - 14:47
Nyomtatóbarát változatSend by email

Véget ért a korábbi “nagy őrület”, visszaeső forgalmat hozott a tél a dél-budai ingatlanpiacon. Árcsökkenés idén nem valószínű, ugyanakkor kérdés, hogy a jövőre piacra kerülő újépítésű lakások miként hatnak a használt lakások árára - derül ki a Balla Ingatlanirodák közleményéből.

Míg a tavalyi év első három negyedévét növekedés és drágulás jellemezte a Dél-Budai ingatlanpiacon, addig a negyedik negyedévben visszaesett a lendület, ami kitart 2017 elején is. Az elmúlt hónapokban már bátrabban alkudoznak a vevők, az eladók is könnyebben engednek az árból, mint tették azt egy éve. - Ennek egyik oka, hogy december és január gyenge vagy közepes forgalmat hozott - hívta fel a figyelmet a Balla Ingatlan régiós vezetője. A kevesebb érdeklődő mellett a vevők egy része is inkább árcsökkenésre vár. - Ők csalódni fognak, ahogy azok az eladók is, akik rendkívül magas szinteken tartják a hirdetési árat - vélekedett Nagy Csaba. Jelentősebb árcsökkenésre ugyanis nem lehet számítani, ahogy arra sem, hogy a túlárazott lakások elkelnek, az árak valószínűleg a most kialakult szintek közelében maradnak egész évben.

A korábban megszokott, jelentős mértékű vevői érdeklődés egyedül a panelek piacán változatlan, ennek ellenére áremelkedésre ebben a szegmensben sem számíthatunk - hívta fel a figyelmet a szakértő, aki szerint a kerület felkapottabb paneles városrészein, Őrmezőn, Kelenföldön és Albertfalván 330-400 ezer forint közötti négyzetméterárra számíthatnak a vevők. - A kínálat a felújítandótól a felújított panelokig, a klasszikus távfűtésűtől a panelprogramban részt vett lakásokig tart. Nagyon ritkán az is előfordul, hogy 15-16 millió forintért, vagyis 300 ezer forintos négyzetméteráron adnak el egy-egy kétszobás, 50-51 négyzetméteres panellakást a kerületben. Ez azonban inkább a kivétel, és ilyenkor persze az adott lakás komoly felújításra szorul - tette hozzá.

Bár tart az előértékesítés, az újépítésű ingatlanok egyelőre nem zavarják a használt lakások piacát. Mivel többnyire 2018-as átadásúakról van szó, változás is inkább akkor várható az ingatlanpiacon. A két szegmens (újépítésű és használt lakások) között mérsékelt az átjárás, ezért aki újépítésűre vágyik, nem éri be használt lakással, ugyanakkor a használt lakások piacáról képesek elszívni vevőket az újépítésűek. Ezekből eddig nem igazán volt választék, így akit sürgetett a költözés, gyakran kénytelen volt beérni egy igényesen felújított újszerű ingatlannal.

Újépítésű lakásból nincs sok a XI. kerületben, ami van, az sem olcsó. Ugyanakkor 4-5 nagyobb, több száz lakást magába foglaló projekt indul a közeljövőben, ezek között 520-550 ezer forintos induló négyzetméterár is előfordul. Az árak felső szintje pedig 1 millió forint körül is alakulhat. Az átlagár valahol 520-700 ezer forint környékén mozog újépítésű lakásoknál a kerületben, de ezek legelső árak, melyek változhatnak - jegyezte meg Nagy Csaba.

Újbuda