Az iskolakezdés miatt növekszik a forgalom az utakon, ezért Újbuda Önkormányzata összefog a rendőrséggel, a közterület-felügyelőséggel és a polgárőrséggel, hogy a közlekedésbiztonság fokozottabb figyelmet kapjon szeptembertől. Hoffmann Tamás polgármester az ezzel kapcsolatos egyeztetésen kiemelte: tanítási időben jobban kell ügyelniük a gyerekeknek és a szülőknek, a közlekedés valamennyi szereplőjének, óvatosabban kell mozogni az utakon és az iskolák közelében, hogy elkerülhetők legyenek a baleseteket.
Újbuda Önkormányzata évek óta kiemelten kezeli a közbiztonságot és a balesetmentes közlekedést, ezekhez rendszeresen szervez családi programokat, képzéseket. Hoffmann Tamás emlékeztetett, hogy a kerületi óvodai programba is beépült a biztonságos közlekedésre nevelés. Ahol lehetőség van rá – óvodákban és játszótereken - tematikus KRESZ-parkokban sajátíthatják el a gyerekek a közlekedési szabályokat, de működnek olyan oktatási intézmények is, ahol mobil KRESZ-pályákat alkalmaznak.
A rendőrség felkészülten várja az iskolakezdést: az ötven kerületi általános és középiskola közül számos helyen rendőr segíti majd a közlekedést reggelente és a délutánonként – ismertette Jáger István rendőrkapitány. Hozzátette: nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mindenki körültekintően és türelmesen vegyen részt a forgalomban.
A közlekedésbiztonsági egyeztetésen részt vett Király Nóra és Molnár László alpolgármester, Kerékgyártó Gábor önkormányzati képviselő, Nagy István közbiztonsági referens, Ócsai Mihály, az Újbuda Közterület-felügyelet igazgatója, Nagy-Juhák István, az Újbuda Polgárőr Egyesület elnöke és Hományi Tamás Márton, a Dél-budai Tankerületi Központ igazgatója is.
T. E.