Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 5. szerda, Krisztina

BKK

Százéves a budapesti autóbusz-közlekedés

Százéves a budapesti autóbusz-közlekedés

Száz éve, 1915. március 1-én reggel 7 órakor állt forgalomba az első menetrend szerinti autóbuszjárat Budapesten. Az idén százéves budapesti buszközlekedésnek állított emléket az a konvoj, amely március 1-én gördült végig az Andrássy úton az első buszjárat eredeti útvonalán.

Ünnepi menetrend szerint közlekednek majd a BKK áruházi buszai vasárnaponként

A vasárnapi zárva tartás bevezetése miatt március 15-től, vasárnaponként a BKK városszéli áruházakat kiszolgáló buszjáratai ünnepnapi menetrend szerint közlekednek majd. Erről szóló tervét - amelyhez február 27-ig várják az észrevételeket - honlapján tette közzé a társaság. Indokolásukban jelezték, hogy ezek az áruházak csak nyitva tartásukkor vonzanak akkora forgalmat, amekkorát közösségi közlekedéssel szükséges kiszolgálni.

Ezer tonnánál többet bír a Rákóczi híd

Ezer tonnánál többet bír a Rákóczi híd (foto: MTI)

Hétvégén elvégezték a Rákóczi híd, a Nádorkerti úti híd és a Budafoki úti híd teherbírási ellenőrzését, amely az utolsó feltétele annak, hogy az 1-es villamos új vonalszakaszán megkezdődjön az utasforgalmi próbaüzem. A végleges értékelés a mérések után 2 héttel készül el, az utasforgalom tavasszal indulhat.

Elkészült az első spanyol BKK villamos

Elkészült az első spanyol BKK villamos

Elkészült az első, hamarosan Budapestre érkező CAF villamos a spanyolországi gyárban. Zaragozában és Beasainban, Baszkföldön gyártják a megrendelt 47 szerelvényből álló flottát. Az új járművek a megújult 1-es és 3-as villamos vonalán, valamint a jelenleg épülő budai fonódó villamoshálózaton közlekednek majd. Az első villamosok tavasszal érkeznek Magyarországra.

Újabb forgalmi változások a Budaörsi út átépítése miatt

Újabb forgalmi változások a Budaörsi út átépítése miatt

Szerdától ismét változik a forgalmi rend a Budaörsi úton, az M1-es és az M7-es autópálya bevezető szakaszán. A jelenlegi munkaterületek mellett a Budapestről kifelé vezető oldalon a Beregszász út vonalában építenek vízvezetéket. A BKK az Egér utat javsolja Budaörs és Őrmező megközelítésére.

Ismét járható a Hengermalom út

Ismét járható a Hengermalom út (foto: BKK)

Újra a régi forgalmi rend érvényes a Hengermalom úton, azaz ismét a korábban megszokott módon lehet közlekedni a Hengermalom úton, a Prielle Kornélia utcában, a Dombóvári úton és a Nándorfejérvári úton.

Városigazgatási holdingba integrálódik a BKK

Városigazgatási holdingba integrálódik a BKK

Döntött a közlekedésszervezési koncepció alapelveiről a Fővárosi Közgyűlés, a szerdai ülésen elfogadott határozat szerint a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-t a Budapesti Városigazgatás Holding Zrt.-be integrálják. Az előterjesztést 27 igen, 3 tartózkodó és 1 nem szavazat ellenében fogadta el a testület.

Pótlóbusz jár hétvégén a 18-as villamosvonal egy szakaszán

Pótlóbusz jár hétvégén a 18-as villamosvonal egy szakaszán

Felújítás miatt pótlóbuszok szállítják az utasokat a 18-as villamos vonalán Újbuda-központ és a Széll Kálmán tér között. A buszok péntek hajnaltól vasárnap estig közlekednek, amikor az Attila út Sarló utca és Dózsa György tér közötti részét ideiglenesen kétirányúsítják. A felújítás az október 24-i hétvégén is folytatódik, de akkor csak a közúti forgalmat érinti.

Gomba: átadták a BKK új ügyfélközpontját

Gomba: átadták a BKK új ügyfélközpontját

Megnyílt a Budapesti Közlekedési Központ új ügyfélközpontja a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren. Az önkormányzati és európai uniós forrásból megújult Gomba épületében kialakított ügyfélközpontot Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes és Hoffmann Tamás XI. kerületi polgármester adta át.

Átadták a Mol Bubit

Átadták a Mol Bubit

Átadták a Mol Bubi rendszert a fővárosban. A 76 gyűjtőállomásból, 1100 almazöld, egységes kinézetű, strapabíró kerékpárból álló rendszer a Fővárosi Önkormányzat megbízásából, a BKK beruházásában valósult meg.

BKK: itt az őszi menetrend

BKK: itt az őszi menetrend

Nemcsak a járatokat sűríti egyes vonalakon a BKK, hanem több alacsonypadlós busz is közlekedik ősztől. Külön az újbudai önkormányzat közbenjárására indít új buszjáratot 154-es jelzéssel a társaság, hogy átszállás nélküli kapcsolatot teremtsen a Szent Imre kórház és a Bártfai utca térsége, illetve a Kelenföld vasútállomás között. Ezeken felül további járatok menetrendje is változik.

Oldalak