Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

Bubi

Biciklisbarát beruházások Újbudán  

A lakossági igények alapján áprilisban új Bubi-kerékpárállomásokat kezdenek létrehozni a kerületben – döntött a Gazdasági Bizottság. Nyáron régóta várt bicikliútszakaszok is kiépülnek. A kivitelezési munkák egy részét Újbuda Önkormányzata fedezi.

Nincs mitől félteni a Bubi-bringákat  

Állandó karbantartásra szorul a közbicikli-rendszer, de úgy látszik, hogy a rongálástól és lopástól való előzetes félelem alaptalan volt – írja a hvg.hu.

Nyári üzemben működik a közbringrendszer  

Véget ért a MOL Bubi téli üzeme, a szükséges javítások elvégzése után újra üzembe állt valamennyi budapesti közbringa – derül ki a BKK közleményéből. Márciustól összesen 1286 almazöld kerékpár vehető igénybe 112 gyűjtőállomáson, ez utóbbiak száma még a nyár elején további 12-vel bővül.

Egyéves a MOL BUBI  

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója szerint a Mol BuBi közösségi kerékpáros rendszerrel olyan közlekedési módot honosítottak meg Budapesten, amely új keretbe helyezi a közlekedési rendszerről gondolkodást.

Újbudán már helyükön az új BUBI gyűjtők  

További öt helyre került BUBI gyűjtőállomás Újbudán. A közbringa rendszer idén nyáron összesen 22 új gyűjtőállomással, 616 dokkolóhellyel és 50 kerékpárral bővül Budapesten, ezek telepítése folyamatos.

Bubi: a kerület több pontján is lesz új gyűjtőállomás  

Bubi: a kerület több pontján is lesz új gyűjtőállomás

Idén nyáron 21+1 új gyűjtőállomással, 616 dokkolóval és 50 kerékpárral bővül a közbringarendszer Budapesten. A BUBI átadásának késlekedése miatt tavaly befolyt csaknem 180 millió forint kötbért a rendszer fejlesztésére és a szolgáltatás bővítésére fordítja BKK. Az új gyűjtőállomások termináljait alkalmi felhasználók is használhatják.

Huszonegy gyűjtőállomással bővül a Mol Bubi rendszer  

Huszonegy gyűjtőállomással bővül a Mol Bubi rendszer

Dél-Buda is bekerülhet a budapesti közbringarendszerbe. Huszonegy gyűjtőállomással és ötven új kerékpárral bővül ugyanis a Mol Bubi közbringarendszer - a Fővárosi Közgyűlés döntése szerint. A szoftverhibák miatt késve átadott rendszer után 180 millió forintos kötbért fizettet a fejlesztővel a főváros, ebből 153 milliót fordítanak a huszonegy új, érintőképernyős terminál és az ötven új kerékpár üzembe helyezésére.

BKK: Bubi és BKV együtt a leggyorsabb  

BKK: Bubi és BKV együtt a leggyorsabb

Már közbringával is számol útvonaltervezéskor a Budapesti Közlekedési Központ információs rendszere. A FUTÁR mostantól feltünteti az útvonalhoz legközelebbi MOL Bubi gyűjtőállomásokat. A tömegközlekedési útvonalakkal párhuzamos szakaszokon a zöld kerékpárok használatát részesíti előnyben, amennyiben így kevesebb a várható utazási idő.

A Kosztolányi téren is lesz Bubi  

A Kosztolányi téren is lesz Bubi

A beruházás késedelmes teljesítése miatt kiszabott 180 millió forintos kötbérből tavasszal újabb 20 gyűjtőállomással és 300 kerékpárral bővíti a Mol Bubi közösségi kerékpárkölcsönző rendszert a Budapesti Közlekedési Központ. Zöld közbringa kerül hamarosan a Kosztolányi Dezső térre is.

Összegyűjtik a közösségi bicikliket a Schönherz Kupán  

Összegyűjtik a közösségi bicikliket a Schönherz Kupán

Műszaki egyetemi hallgatók péntek éjjel valamennyi budapesti közbiciklit (BUBI) kikölcsönzik és elviszik a Schönherz Kollégium előtti dokkolóhoz. A Schönherz Qpa keretében kitalált feladatban várhatóan az összes többi állomás bringa nélkül marad.

Átadták a Mol Bubit  

Átadták a Mol Bubit

Átadták a Mol Bubi rendszert a fővárosban. A 76 gyűjtőállomásból, 1100 almazöld, egységes kinézetű, strapabíró kerékpárból álló rendszer a Fővárosi Önkormányzat megbízásából, a BKK beruházásában valósult meg.

Átadták a Mol Bubit  

Átadták a Mol Bubit

Átadták a Mol Bubi rendszert a fővárosban. A 76 gyűjtőállomásból, 1100 almazöld, egységes kinézetű, strapabíró kerékpárból álló rendszer a Fővárosi Önkormányzat megbízásából, a BKK beruházásában valósult meg.

Végső tesztelés előtt a MOL Bubi  

Végső tesztelés előtt a MOL Bubi

Hosszú idő után hamarosan megkezdődhet a közösségi kerékpáros rendszer, a BUBI nyilvános tesztelése. Hivatalos indoklás szerint "komplexitás miatt" csúszik az átadás.

Szoftverhibák javítása után indulhat a MOL BuBi  

Szoftverhibák javítása után indulhat a MOL BuBi

A szoftverhibák javítása után indulhat el Budapesten a közösségi kerékpáros rendszer, a MOL BuBi - közölte konkrét időpont megjelölése nélkül a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel.

Telepítik a Bubi dokkolóit  

Telepítik a Bubi dokkolóit

Elkezdődött a budapesti bérbringa-hálózat állomásainak építése – írja a kerekagy.blog.hu. A dokkolótelepítés több helyen indult egyszerre. A VI. kerületben, az Andrássy út és a Körönd környékén, valamint a Nagykörúton is szerelnek, de megközelíthető lesz bérbringával a dél-budai egyetemi negyed is.

Oldalak