Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

foglalkoztatás

Új rekreációs és rehabilitációs szoba megváltozott munkaképességűeknek  

Az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. székhelyén új helyiséget avattak szeptember 25-én. A megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató önkormányzati vállalkozás célja, hogy a munkavállalók szakszerű segítséget kapjanak ahhoz, hogy minél jobban hasznosíthassák megmaradt munkavégző képességüket.

Cél a sérült emberek hatékonyabb foglalkoztatása  
 

A fogyatékos emberek foglalkoztatására, az azzal összefüggő feladatokra hívta fel a figyelmet Molnár László alpolgármester egy üzleti találkozón, amelyen kerületi vállalatok és szervezetek vezetői vettek részt. Az esemény célja, hogy a fogyatékos munkavállalók integrációjának évében minél többen tegyenek valós lépést annak érdekében, hogy javuljon a sérült emberek foglalkoztatása.

Állásbörze Újbudán  

Hetedik alkalommal szerveztek állásbörzét a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, az érdeklődőknek több mint 40 munkáltató kínálta az álláslehetőségeket október 17-én. A börzét Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály és Budapest Főváros Kormányhivatalának IX. Kerületi Hivatala tette lehetővé.

Munkáról és családról szól a jövő évi büdzsé  

A jövő évi költségvetés a munkából élőkről, a családokról és a biztonságról szól - ezekkel a szavakkal jellemezte a pénzügyi terveket Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője május 26-án megtartott sajtótájékoztatóján.

Több pénzt kapnak a szociális foglalkoztatók  

Mintegy ötmilliárd forint többlettámogatást biztosít a kormány a megváltozott munkaképességűeket alkalmazó akkreditált foglalkoztatóknak – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. Hamzsabégi utcai székhelyén.

Meghirdették Az év felelős foglalkoztatója pályázatot  

Az év felelős foglalkoztatója 2016 címmel pályázatot írt ki az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. a felelős foglalkoztatás területén jó gyakorlatot folytató munkáltatók elismerésére. A pályázatot 2016. szeptember 30-áig kell beadni.

A frissdiplomások és idősek a munkaerőhiány ellen  

Számos vállalatnál nincs program a frissdiplomások alkalmazására és az idősebbek megtartására, pedig ez megoldást jelenthetne a társadalom elöregedése miatt kialakuló munkaerőhiányra - erre következtetésre jutott a negyedéves nemzetközi Workmonitor felméréséből a Randstad személyzeti tanácsadó.

Új női blog indult a Nőnap alkalmából  

Milyen közös jövő előtt állnak a férfiak és a nők 2016-ban? Erre a kérdésre is választ kerestek az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselői és az újbudai női önkormányzati képviselők által szervezett egyesületek a Nemzetközi Nőnap alkalmából rendezett konferencián.

Kevés cég él a családbarát munkaerőpiaci eszközökkel  

Kevés magyarországi vállalkozás él a rugalmas foglalkoztatás lehetőségével - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) és az MKIK Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) közös kutatásából. Pedig a GYES-ről GYED-ről visszatérő dolgozók munkábaállásának segítésére számos intézményi lehetőség létezik.

Milliárdos támogatást kaptak a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek  

Csaknem egymilliárd forintos egyszeri támogatásban részesülnek a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató akkreditált cégek a munkakörülmények javítására, eszközeik fejlesztésére - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

Oldalak