Húsvétra készülnek a közösségi házak
Az újbudai közösségi házak az alábbi programokkal várják a húsvétot.
Az újbudai közösségi házak az alábbi programokkal várják a húsvétot.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság az alábbi tanácsokat ajánlja az autósok és a vendégvárók figyelmébe húsvét idejére.
Óva intenek az élő állat húsvéti ajándékozásától az állatvédők, akik évről évre tapasztalják, hogy sok esetben az ünnepek után néhány héttel már megunt állatoktól felelőtlen, durva módon próbálnak megválni a felelőtlen vásárlók.
Április 13-án Tavaszváró piknikkel indul Újbuda szabadtéri rendezvényeinek sora. A tavaly első alkalommal megrendezett eseményt, idén húsvétot megelőző hétvégére időzítették a szervezők, ezért az a közelgő ünnephez kapcsolódik.
Elkezdődött a farsang időszaka, amely minden évben vízkereszttől tart hamvazószerdát megelőző keddig. 2019-ben ez a nap március 6-ra esik.
Kétszáznál is többen keresték a húsvéti tojásokat Gazdagérten. A gyerekeket még a rossz idő sem tartotta vissza.
Március 31-én (szombaton) este több fővárosi helyszínen is – így a Villányi úton is húsvéti körmenetet tartanak. Az ünnepi rendezvények az arra közlekedő busz- és villamosjáratok forgalmának rövid idejű korlátozásával járnak, járhatnak.
Csütörtökön a pénteki, 30-án a szombati, 31-én és április elsején az ünnepnapi, 2-án a vasárnapi, 3-án pedig a szokásos munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.
A húsvét miatt négynapos hosszú hétvége következik, ez pedig a boltok nyitvatartási forgatókönyvét is alaposan átírja. A Napi.hu szerkesztőségi blogja, a Buksza összeszedte hol lehet majd vásárolni hétvégén.
Szeretettel fogadták a kerületi iskolások húsvéti ajándékait az Albertfalvi Idősek Klub idősei.
Idén is a kerületi iskolások által készített ajándékok átadásával kezdődött az újbudai húsvéti ünnepségsorozat.
Tojásdíszítés, kézműves foglalkozások, néptánc és népdal előadások, valamint élő nyuszik várták az újbudaiakat a Fonó Budai Zeneház húsvéti ünnepségén.
Több mint 6700 tonnányi sonka és egyéb főtt-füstölt hús fogy a húsvéti ünnepi időszakban, amelyek értéke meghaladja a 10 milliárd forintot. Háztartásonként átlagosan 2,4 kilogramm a fogyasztás a húsvéti ünnepek idején.
A régi hagyomány szerint idén is négy újbudai iskola vállalta, hogy tanulóik segítségével elkészítenek 600 hímes tojást, amelyeket húsvétkor a kerületi vezetők az idősotthonok lakóinak ajándékoznak majd. Király Nóra és Molnár László alpolgármester március 20-án meglátogatta a meglepetéseket készítő oktatási intézményeket, és megajándékozták az ajándékkészítőket.
A dévai árvák megmentője, Böjte Csaba előadásai mindig nagy érdeklődésre tartanak számot. A Családbarát Újbuda program részeként legutóbb a Villányi úti Konferencia Központban beszélt az apák szerepéről. A ferences szerzetest arról is kérdeztük, hogyan készüljünk a húsvéti ünnepekre.