Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Kályha Galéria

Barokk hajók és daliás huszárok

Szacsvay Varga Ferenc képeinek gyűjtői az Albertfalvi Közösségi Házban találkoztak május 13-án, hogy a Kályha Galériában kiállított saját tulajdonú képeikkel tisztelegjenek a művész emléke előtt. A tárlatot Merza Gábor filmrendező, fotóművész nyitotta meg, az eseményre Farkas Krisztina önkormányzati képviselő is ellátogatott.

Egy operatőr fényképei a Kályha Galériában

Fazekas Bence fotókiállítása nyílt meg az Albertfalvi Közösségi Ház Kályha Galériájában február 13-án. Az „Árnyék és fonákja" című tárlat képei két teremben, két különböző hangulatot mutatnak be. A kiállítás március 9-ig látható. 

Személyes Anyag

Időpont: 
2017november0918:00

A Kályha Galéria bemutatja: Személyes Anyag szeredi Ambrus Noémi textilművész kiállítását, amely megnyitójára tisztelettel meghívjuk Önt és barátait!

Emlékidőző: Miske Emő kiállítása Albertfalván

Október 18-án nyitották meg Miske Emő “Emlékidéző” című kiállítását az Albertfalvi Közösségi Ház Kályha galériájában. A kerületben élő festőművésznek ez volt az első kiállítása Újbudán, és kapcsolódott a Magyar Festészet Napja rendezvénysorozathoz..

Emlékidéző - Miske Emő festménykiállítását

Időpont: 
2017október1818:00
»
2017november0619:00

A Magyar Festészet Napja alkalmából a Kályha Galéria bemutatja: Emlékidéző - Miske Emő festménykiállítását, amely megnyitójára tisztelettel meghívjuk Önt és barátait!

A világ másik felén (Új-Zéland)

Időpont: 
2017augusztus2918:00
»
2017szeptember1819:00

A Magyar Fotográfia Napja alkalmából a Kályha Galéria bemutatja: "A világ másik felén (Új-Zéland)" Bakó Krisztián fotókiállítását, amely megnyitójára tisztelettel meghívjuk Önt és barátait!

Világraszóló virágok Albertfalván

Egy amerikában élő, magyar származású képzőművész, Monika Stattner grafikáiból nyílt kiállítás március 8-án a Gyékényes utcai Közösségi Házban. A tárlat anyagát úgy válogatták össze a szervezők, hogy a Kályha Galéira egy faltól-falig tartó tavaszi virágcsokorrá változzon.

60+ Fotókör: ”Mostan színes tintákról álmodom...”

Időpont: 
2016október1918:00
»
2016november0819:00

A Kályha Galéria bemutatja: ”Mostan színes tintákról álmodom...” A 60+ Fotókör csoportos kiállítását, amely megnyitójára tisztelettel meghívjuk Önt és barátait!

Merza Gábor fotókiállítása a Kályha Galériában

Időpont: 
2016szeptember2118:00
»
2016október1819:00

A Kályha Galéria bemutatja: Itt élek köztetek – Alcím és műfaj: képregény Merza Gábor fotókiállítását, amely megnyitójára tisztelettel meghívjuk Önt és barátait!

Magyar Fotográfia Napja az Albertfalvi Közösségi Házban

Időpont: 
2016augusztus2918:00
»
2016szeptember1919:00

Szeretettel meghívjuk Önt és barátait Fabó Katalin fény-kép-rögzítő Újpesttől a Nyugatiig +… című fotókiállításának megnyitójára az Albertfalvi Közösségi Ház Kályha Galériájába!

Antik varrógépek az Albertfalvi Közösségi Házban

Időpont: 
2016június0818:00
»
2016június3019:00

Szeretettel meghívjuk Önt és barátait Tóth György varrógépgyűjtő Antik varrógépek a „legek birodalmából" című kiállítására az Albertfalvi Közösségi Ház Kályha Galériájába!

Oldalak