Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Szülők Háza

Mikulás a Szülők Házában

Állami gondozott gyerekek és kerületi, nehéz sorsú családok vettek részt a Szülők Háza Alapítvány mikulásváró programján december 7-én.

Vakáció: szuper délutáni programok

A közösségi házak tartalmas napközis táborokat szerveznek a környékbeli gyerekeknek, a sportszervezetek intenzív mozgásra sarkallják őket, a képzőművészeti táborok pedig a kézügyességüket fejlesztik majd.

Jótékonysági vásárral készül az Adventre a FiCsaK

November 26-án a Várkert Bazárban tartanak jótékonysági vásárt a hazai családsegítő egyesületek - hangzott el a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón. A vásáron kézműves termékek és sütemények várják majd a karácsonyra készülő családokat, és gyerekprogramok is lesznek.

Mikulás napok az újbudai Szülők Házában

Időpont: 
2015december0410:00
A Nagyszakállú minden évben kétszer is ellátogat a Eurofound-díjas Szülők Házába, ahol korosztálynak megfelelő interaktív programok várják az egészen kicsiket és a nagyobbakat is! A Mikulás most sem érkezhet üres kézzel, zsákja telis-tele lesz minden jóval!

A Világbank is megismerte a Szülők Háza Programot

A Világbank is megismerte a Szülők Háza Programot

A Világbank központjában mutatta be az általa kifejlesztett újbudai Szülők Háza programot Regős Judit. A nemzetközi pénzügyi intézmény hosszú távon fenntartható és a fejlődő térségekben javulást elérni képes programokat támogat. Szülők Háza a napokban nyitotta meg első vidéki egységét, Győrben.

Európai kitüntetés a Szülők Házának

Budapesten a XI. kerületben működik, immár öt éve a Szülők Háza. Egy hely, ahol a gyerekek felhőtlenül játszhatnak, egy hely, ahol a szülők válaszokat kaphatnak kérdéseikre, s egy hely, amelyet komoly szakmai kitüntetésben részesített az Európai Unió.

Szülők Háza - Nemzetközi Grahame Maher Díj

Az Újbudán évek óta sikeresen működő Szülők Háza Program egy nagy formátumú nemzetközi elismerésre kapott lehetőséget! A programot, amellyel 2009-ben Magyarországon Regős Judit megnyerte a Vodafone Főállású Angyal pályázatát, felterjesztették a nemzetközi Grahame Maher Díjra.

Nyári táborok Újbudán

A várva várt vakáció hamarosan elkezdődik az iskolások számára, a szülők pedig azon törhetik a fejüket, hogyan oldják meg gyermekük napközbeni felügyeletét. Ebben nyújtanak segítséget az Újbudán indított nyári, elsősorban napközis táborok.

Mikulás-vasárnap Újbudán

Mikulás hétvégéjén Újbudán sokféle gyermekprogramot tartottak. Az egyik ilyen az Eleven Centerbeli Szülők Házában zajlott, a Csíkihegyek utcai Általános Iskolában pedig focibajnokságot rendeztek az óvodás korú gyerkeknek.

Jólesik a babának, öröm a mamának

Valódi újdonsággal ismerkedhettek meg az anyukák az Eleven Centerben működő Szülők Házában. Itt mutatták be, ugyanis Baranyi Ágnes Bébi és Gyermekmasszázs című könyvét, melyben a szerző egy új technikára hívja fel a figyelmet.