Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

villamos

Kerékpáros verseny miatt változik a közlekedés

A Várkert Bazárnál tartják a V4 Kerékpárverseny és Családi napot május 12-én, szombaton 10-18 óra között. Az előkészület, a próba, a rendezvény és a bontási munkálatok miatt péntek éjféltől vasárnap hajnalig útlezárásokra kell számítani, illetve változik a 19-es és a 41-es villamos közlekedése.

Pótlóbusszal a Kelenföldi vasútállomásra

Vágányfelújítás miatt április 9-29 között rövidített útvonalon jár a 19-es és a 49-es villamos. Újbudai végállomásuk ideiglenesen a Csóka utcánál lesz, ahonnan pótlóbusz viszi az utasokat a Kelenföld vasútállomásig.

Kizöldül az Etele út

Zöld felületekkel, parkokkal és közösségi terekkel gazdagodik a kerület az Etele út környékén. A közlekedési fejlesztések mellett több mint húszezer négyzetméteren újulnak meg a füves területek, mintegy félezer fát és több mint tízezer cserjét is ültetnek.

Teljesen megújult a budafoki villamosremíz

Sajtótájékoztatóval egybekötött bejáráson vett részt Tarlós István főpolgármester, valamint Németh Zsolt országgyűlési képviselő a megújult Budafok kocsiszínben. A remíz a tervek szerint egy hónap múlva kezdi el fogadni a villamosokat.

Hétvégén óraátállítás

Március 25-én, vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, amikor az órákat hajnali kettő órakor háromra kell előre tekerni. Az óraátállítás miatt változik több budapesti busz, villamos és néhány éjszakai belföldi és nemzetközi vonat menetrendje.

Rövidebb útvonalon jár vasárnap a 19-es és a 49 villamos

Március 25-én síncserét végez a Bartók Béla út és a Karolina út kereszteződésében a BKV, emiatt vasárnap rövidített útvonalon közlekedik a 19-es és a 49-es villamos. Kelenföld vasútállomás és a Móricz Zsigmond körtér között 49-es pótlóbuszok járnak majd, alternatív lehetőségnek a 4-es metrót ajánlja a BKK.

FUTÁR-t és kamerarendszert kaptak a Combinok

Márciustól a 4-es és a 6-os Combino villamosokra is kiterjesztette a Forgalomirányítási és UtasTájékoztatási Rendszert a Budapesti Közlekedési Központ. Emellett fedélzeti biztonsági kamerákat is üzembe helyeztek a nagykörúti villamosokon.

Tovább zöldül az Etele út az 1-es villamosvonal meghosszabbításakor

Mintegy 500 fát és 11 ezer cserjét telepítenek az 1-es villamos november 13-án kezdődő meghosszabbítása során. Mivel az építkezés miatt fákat kell eltávolítani a villamos nyomvonaláról, a Budapesti Közlekedési Központ már a tervezés során is kiemelten kezelte ezt a kérdést – derül ki a BKK közleményéből.

Hosszabb villamosvonal, megújuló zöld felületek

Zöld területekkel, parkokkal és közösségi terekkel is gyarapítja majd a kerületet az 1-es villamos most kezdődő meghosszabbítása. Budapest tömegközlekedése az elmúlt esztendőkben olyan változásokon ment keresztül, amelyeknek Újbudán is jól látható jelei vannak, nemcsak a közlekedés, de a városkép szempontjából is.

Karbantartják a nagykörúti villamospályát

Pályakarbantartási munkák miatt, október 21-én és 22-én pótlóbuszok járnak a 4-es és a 6-os villamos helyett a Széll Kálmán tér és a dél-budai végállomások között.

Pótlóbuszok járnak Dél-Budán a hétvégén

A szeptember utolsó hétvégéjén rövidített útvonalon, belső végállomásától Albertfalva kitérőig közlekedik a dél-budai 17-es, 41-es és 47-es villamos, ahonnan a dél-budai végállomás pótlóbusszal közelíthető meg. A villamospótlásra az Albertfalva térnél megnyílt üzletnél lévő villamos-útátjáró felújítása miatt van szükség.

Hamarosan villamosról is tervezheti az utazását

Forgalomba állt a hatodik, FUTÁR-rendszerrel és fedélzeti kamerarendszerrel felszerelt Combino villamos. 2018 tavaszára várhatóan mind a 40 forgalomban lévő szerelvény megjelenik az utazástervezőben, és kamerával felszerelve közlekedik majd a Nagykörúton, illetve az 1-es villamos vonalán.

Oldalak