Érkeznek a NAV értesítői
Megkezdte a 2013-as folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők kiküldését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Október végéig több mint másfél millióan kapnak értesítést az adóhivataltól.
Kevesebb szabadságot lehet átvinni jövőre
Ez évtől kevesebb szabadságot lehet átvinni a következő évre, a munkáltató pedig jogszabályt sért, ha elmulasztja annak kiadását.
Designer találkozó a Bartók Béla úton
A design iránt érdeklődő laikusokat és a szakmai közönséget is várják csütörtökön a Defo Labor rendezvényén.
Hétezer zacskó vizet osztottak szét a hőségben
Döntött az Ab a fővárosi választásról
Alkotmányosak a Fővárosi Közgyűlés megválasztásának alapvető szabályai, a kompenzációs listás mandátumszerzés módjáról szóló rendelkezést viszont megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab). A döntések különvélemények mellett születtek meg.
Megújulóban a Nyéki: már épül az új medence
Budapest legnépesebb és egyik legnagyobb kerületének egyetlen uszodája a Kondorosi úti Nyéki Imre. A létesítmény a megnövekedett igényeket már nehezen tudná kiszolgálni, ezért az önkormányzat megújítja és kibővíti a patinás uszodát.
Nemzetközi Tai chi tábor volt Újbudán
Sikeres volt a Magyarországi Taoista Tai Chi Társaság 20 éves fennállása alkalmából szervezett ünnepség és nemzetközi edzőtábor. Az eseményt július 11–13. között tartották a kerületben.
Családbarát megoldások a kerületben
Egyre nehezebb megfelelni a család és a munkahely elvárásainak, ráadásul a szülőknek a vásárlást, az ügyintézést és a gyermekek elhelyezését is meg kell oldaniuk nyáron. Sokaknak jelenthet segítséget a nagyszülő, de sok családban nincs kire támaszkodni. Elsősorban nekik próbálunk segíteni az alábbi összeállítással.
Csatornázás a kerületben
A 30. héten is folytatódik a szennyvízcsatornázás a kerületben. A Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése projekt miatt Újbuda több pontján kell számítani forgalomkorlátozásra.
Benépesült a soltvadkerti tábor
Július 7-én indult Újbuda Nemzetközi Ifjúsági Tábora Soltvadkerten, ezzel egyidőben a kerületi nagycsaládosok is üdültek a Vadkerti-tó partján. Mindkét program az önkormányzat támogatásából valósult meg.
Fejlesztések: fókuszban a közösségi tér
Az elmúlt években összesen harmincötezer négyzetméternyi út, járda és parkoló, tizenkét játszótér újult meg Újbudán, kutyafuttatók létesültek, köztereket és parkokat korszerűsítettek. Újbuda Önkormányzatának komplex közterület- és játszótér-megújítási programja részeként a gyerekek ma már modernebb és biztonságosabb játszóterekre járnak, több óvoda udvara is megszépült.
BKK: lakossági fórum az 1-es villamosról
Az 1-es villamos vonalrekonstrukciójáról és Budára hozataláról tartott lakossági fórumot a BKK a Polgármesteri Hivatalban. A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, Vitézy Dávid beszámolt az eddigi munkálatokról és ismertette a vonalhosszabbítás terveit. A lakók elsősorban a tervezett fakivágás és a várható zajterhelés miatt tiltakoztak.
Hőség: vízosztás és másodfokú riasztás
Másodfokú hőségriasztást rendelt el péntek 0 órától vasárnap éjfélig az országos tiszti főorvos a tartós kánikula miatt. Előrejelzések szerint a következő napokban egyre melegebb levegő érkezik a Kárpát-medence fölé, a napi középhőmérséklet pénteken főleg az Alföldön és a nagyvárosokban, szombaton és vasárnap másutt is meghaladja a 25 Celsius-fokot. A meleg miatt Újbudán vizet osztanak a lakosságnak.
Újbudai siker a Gyermek Fitness Világbajnokságon
Évről-évre hozzák világbajnoki sikereiket a fitneszes „marcipános” lányok. Ezúttal a 6 éves Mersich Ditte szerzett ezüst-, az évek óta élvonalban versenyző 15 éves Osztermayer Dorka pedig bronzérmet az újvidéki Gyermek Fitnesz Világbajnokságon.
Legyél példakép!
A Példakép Alapítvány idén is keresi az ország legígéretesebb fiatal vállalkozóit. Nevezni nem csupán a fődíjért érdemes, hiszen a pályázat egyben bemutatkozási lehetőség is, jó alkalom a szakmai fejlődésre, a kapcsolatépítésre.
Most kell regisztrálni az állami nyelvtanfolyamokra
Megnyílt a diplomamentő program regisztrációs felülete az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján - írja a Magyar Hírlap.
Szépkorúak kötöttek házasságot
A 90 éves Nagy József és 82 éves élettársa kötött házasságot a minap az Újbudai Önkormányzat épületében. A szépkorú pár 54 év ismeretség és sorstragédiák után, környezetét is meglepve döntött amellett, hogy hivatalosan is egybekötik életüket.
Bírságolnak a parlagfű miatt
Hamarosan, várhatóan augusztusban kezdődik a parlagfűszezon, ezért jogszabály szerint már legkésőbb júniusban le kellett kaszálni a gyomot a földterületeken. Az a tulajdonos aki ezt elmulasztotta bírságolásra számíthat.
Változik a belföldi tudakozó száma
Október elsejétől új szolgáltatónál, új telefonszámon, a 11-800-on lesz elérhető az országos belföldi tudakozó szolgáltatása. A jelenlegi 198-as számon figyelmeztetik majd a fogyasztókat a változásra - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
Többet utazik vásárlás miatt a magyar
A magyar vásárlók 40 százaléka 15 percet, 25 százalékuk több mint fél órát is hajlandó autózni azért, hogy elérjen egy bevásárlóközpontot. Ennél hosszabb időt csak a skandináv országok lakosai utaznak a vásárlás miatt - áll egy felmérésben.
Többet utazik vásárlás miatt a magyar
A magyar vásárlók 40 százaléka 15 percet, 25 százalékuk több mint fél órát is hajlandó autózni azért, hogy elérjen egy bevásárlóközpontot. Ennél hosszabb időt csak a skandináv országok lakosai utaznak a vásárlás miatt - áll egy felmérésben.
1-es villamos: forgalmi változás
A héten is tartanak az 1-es villamos vonalának hosszabbításához kapcsolódó munkálatok, ezért több helyen útlezárásra és forgalomkorlátozásra kell számítani a kerületben.
Újabb szenior siker a kerületben
Jól szerepelt a hétvégén Szombathelyen tartott Vasi Vasember olimpiai távú triatlonversenyen Sáthy István, a Budai XI. SE versenyzője. Az ország legrégebbi triatlon versenyén megvédte senior bajnoki címét. A verseny 1,5 kilométer úszásból, 40 kilométer kerékpározásból és 10 kilométer futásból állt.
Kutyafuttatók épülnek Gazdagréten
Két kutyafuttató építéséről tartottak lakossági fórumot Gazdagréten. A tervezett beruházásról az önkormányzat képviselői és környezetvédelmi osztálya tájékoztatta a környékbelieket, a társadalmi vita során kiderült, hogy ellentét van kutyások és nem kutyások között.
Vízilabda Eb a villamoson
Alighogy befejeződött a futball-világbajnokság, máris itt a következő sportesemény, ráadásul már nemcsak a kivetítő előtt, hanem a helyszínen is izgulhatunk. Július 14–27. között idehaza zajlik a vízilabda-Európa-bajnokság, és a meteorológusok szerint alapvetően napos, nyárias idő lesz.