Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Boldog Művész - Egy 125 éve született festő sokszínűsége

Újbuda   |   2019, április 12 - 13:57
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Boldog művész – MCP 125 című jubileumi kiállítással kezdődött a Molnár-C. Pál emlékév az alkotó nevét viselő Ménesi úti kiállítóhelyen. A múzeumot üzemeltető leszármazottak magángyűjteményekből kértek kölcsön különleges képeket és frissen restaurált alkotásokat a tárlatra.

A műteremben Molnár-C. Pál „mértékletes” oldalát mutatják be. Itt főleg szakrális témájú alkotások szerepelnek, köztük a kiállítás művészettörténeti szenzációja, a három Angyali üdvözlet. Egyik közülük az 1934-ben készült és nemrég restaurált alkotás a Battonyai Emlékházból érkezett, a másik Rómában készült 1930-ban készült. A gyűjtőktől a kiállítás idejére kölcsönkért, szinte teljesen azonos műveket először láthatja egymás mellett a közönség. A festő egykori műtermében a fenti különlegességek mellett az életmű színe-java látható, a sokszínű, stílusban, témában, technikában mindig újat kereső, játékos művész életének különböző korszakaiból.

A szomszédos lakásmúzeum, Molnár-C. Pál Magda lányának egykori lakása, jelenleg Tavasz Terem. Itt láthatóak a „mértéktelen” életszeretetről tanúskodó képek, amelyek MCP élet útját járják végig a tenyérnyi úti jegyzetek segítségével, bemutatják a fiatal festő befutását jelentő Est lapok tusrajzait és újdonságként egy freskó akvarell tervét, amely a posta történetét meséli el szinte képregény formájában. Magyar, svájci, ausztriai és franciaországi helyszínek láthatóak a kis remekműveken.
A Budapest Art Week hetében több izgalmas eseményt is szerveztek a Molnár-C. Pálhoz kapcsolódóan. A Tavaszi Szalonban a résztvevők kedvenc verseiket olvasták fel a költészet napja alkalmából, a Boldog művész kiállítást pedig több alkalommal lehetett megnézni tárlatvezetéssel. Kísérő rendezvények, megemlékezések, MCP városnézés Budapesten, „Egy kép megszólal” sorozat, koncertek színesítik a kiállítást. Április végén a Nyugat Plusz folyóirat egyik lapszáma foglalkozik majd Molnár-C. születétésének 125. évfordulója alkalmából. Kortárs költők állítanak majd emléket verseikkel a festőnek. Április 28-án a Belvárosi templomban szentmisén adnak hálát MCP életéért és munkásságáért, ezt követően bemutatják a templom főoltárának képét, amelyet 1948-ban készített Molnár-C. Pál. Május 1-én Battonyára, a művész életének kiinduló helyszínére szerveznek kirándulást.

D. B. S.