Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 18. csütörtök, Frigyes

Közösségi tervezés a Budafoki úton

Újbuda   |   2019, március 28 - 12:06
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Budafoki út megújításának döntés-előkészítő tanulmányát a BKK Zrt. megbízásából az Értékterv Kft. és a Mobilissimus Kft. készíti közösségi tervezés keretében. A problémafeltárás és az adatfelvételek eredményei alapján kidolgozták a koncepcionális fejlesztési változatokat, ezek véleményezésére nyílik hamarosan lehetőség.

A Budafoki út szerepét alapvetően a belső szakaszának kialakítása határozza meg, ezért először a Szent Gellért tér–Karinthy Frigyes út közötti szakasz fejlesztésének lehetőségeit vizsgálták. A lehetséges műszaki tartalom kialakítása során kiemelten fontos cél az egészséges környezet, a minél magasabb szintű közlekedésbiztonság és a közösségi közlekedés zavartalansága.
A rendelkezésre álló keresztmetszeti szélesség nem teszi lehetővé minden elvárt funkció kielégítését, így a vizsgálatok célja a közösség egésze szempontjából hasznos kompromisszumos változat meghatározása.
A Budafoki út mai elrendezése a teljes keresztmetszetet kihasználja, szabad fejlesztési terület nem áll rendelkezésre. Érdemi fejlesztés csak akkor történhet, ha a jelenlegi funkciók legalább egyikét megszüntetik, azaz ha a forgalmi sávok számát egyirányúsítással csökkentik – legalább szakaszosan –, és így szabadítanak fel területeket a közterület fejlesztésére.

Javasolt kialakítás
Tervezői javaslat, hogy a Budafoki út ne töltsön be közlekedéshálózati szerepet, azaz a buszközlekedés és a célforgalom kivételével szűnjön meg az átmenő gépjárműforgalom.
A forgalmi rend kialakításának alapját az egymással ellentétes irányba történő egyirányúsítás adja. Ezzel biztosítható az átmenő forgalom teljes kizárása azzal, hogy továbbra is minden terület elérhető marad. A parkolóhelyek száma érdemben nem változik. A buszközlekedés a városközpont irányában a Budafoki út–Zenta utca–Bartók Béla út útvonalon halad, Nagytétény felé a Budafoki úton marad.
A csökkenő sebesség és az alacsony forgalom lehetővé teszi, hogy a kerékpárosok a közúti forgalommal részben közös felületen közlekedjenek.
A Szent Gellért tértől a Zenta utcáig, illetve a Bertalan Lajos utcától a Lágymányosi utcáig a gépjárműforgalom számára csak egyetlen sáv marad, így ezeken a szakaszokon jelentősen megnő a gyalogosok rendelkezésére álló felületek nagysága és minősége. A többi szakaszon is nő a járdák szélessége, és a közterületek zöld elemekkel egészíthetők ki.

További lehetőségek
Felmerülhet, hogy a Budafoki út egyik irányban átjárható marad, ez esetben a forgalom összességében csökken, így azonban korlátozottan van lehetőség a közterületek, illetve a gyalogos- és kerékpáros közlekedés fejlesztésére.
Ha a két forgalmi irány továbbra is megmarad a Budafoki úton, akkor érdemi fejlesztésre nincs lehetőség, nem változik a forgalmi terhelés és az általa okozott levegő-, illetve zajszennyezés, a gyalogos- és a kerékpáros közlekedés feltételei csak minimálisan javulhatnak: megújulhatnak a burkolatok, a csomópontok, a gyalogátkelőhelyek kialakítása.


A véleményezés lehetőségei
A www.budafokiut.hu honlapon hosszabb összefoglaló is elérhető a változatok részletesebb elemzéséről.
A fejlesztési változatokról, a kialakítás lehetséges részleteiről közösségi tervezési rendezvény keretében számolnak be, amelynek időpontja 2019. április 4. 17.00–19.00, helyszíne a Kortárs Építészeti Központ (Bartók Béla út 10–12.).
Interneten a BKK Zrt. által indított társadalmi egyeztetésben mondhatja el véleményét a https://bkk.hu/tomegkozlekedes/tarsadalmi-­egyeztetes honlapon.


(Értékterv Kft.)

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Orgonák éjszakája a 4-es metróban  

A 4-es metró megállói nem csak építészeti szempontból kiemelkedőek, de kultúraközvetítő szerepük is tagadhatatlan, hiszen átadásuk óta számtalan zenei és irodalmi rendezvény helyszínéül szolgáltak már eddig is. Örömmel tudatjuk, hogy zenekedvelő utasaink számára az idei nyár sem telik metrókoncert nélkül, bár a megvalósulás nem mondható éppen hagyományosnak.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.